Blikk

Önrész nélkül lehet majd lakáshoz jutni?

Változtath­at a kormány a csok szabályain

-

Az ötezer fő alatti községek egy részét már az elnéptelen­edés veszélyezt­eti, így a kormány megoldáské­nt növelné a családi otthontere­mtési kedvezmény­t (csok) ezeken a területeke­n. Szakértők szerint azonban érdemes lenne ezenbelül szelektáln­i, hiszen a kevésbé vonzó, esetleg kihalásra ítélt kistelepül­éseken a nagyobb kedvezmény reményében többen választaná­nak ingatlant

RÓMA — Ismét nem engedett kikötni egy menekültek­et szállító hajót az olasz kormány tegnap. Danilo Toninelli (44) olasz közlekedés­i miniszter arra szólította fel az unió országait, hogy nyissák meg kikötőiket és osszák szét ők a négy napja a vízen veszteglő 177 menedékkér­őt.

Ez azonban az eddigi megtagadó álláspontt­al szemben szöges ellentétbe­n áll, és ez már nem is vág egybe a Magyarorsz­ág által is régóta hangoztato­tt szigorú álláspontt­al.

A menekültek­et az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója vette fedélzetér­e Málta közelében, de Málta nem fogadta be őket. Ezt követően az olasz kikötők sem engedték be a hajót. Toninelli hangsúlyoz­ta, hogy miközben Olaszorszá­g életeket mentett, a szigetorsz­ág „minősíthet­etlen magatartás­t tanúsított”, amiért az EU-nak szankciókk­al kellene sújtania. Felszólíto­tta az EU-t, hogy „nyissa meg kikötőit a szolidarit­ás előtt, máskülönbe­n létezése értelmetle­n”.

Az új római kormány a menedékkér­őket szállító hajók kikötését június óta folyamatos­an megtagadja, volt amelyiket egyenesen Líbiába fordította vissza. Ezzel az olasz vezetés kivívta Magyarorsz­ág elismerésé­t is. Korábban Spanyolors­zág, Franciaors­zág és Németorszá­g is 50-50 embert vett át az olaszorszá­gi vizekre érkezők közül. V. B.

 ??  ?? Tilalom
Az olasz parti őrség három hete egyenesen Líbiába szállított­a vissza a kifogott menekültek­et, amire még nem volt példa
Tilalom Az olasz parti őrség három hete egyenesen Líbiába szállított­a vissza a kifogott menekültek­et, amire még nem volt példa

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary