Blikk

Becsüljük meg a régi kenyeret is!

Nyár végén évszázados hagyomány az újat ünnepelni, de:

-

Összeállít­ásunkban tíz módját mutatjuk be

annak, hogyan használhat­juk fel akkor is, ha

már kissé száraz, szikkadt

Míg az új kenyérnek ünnepe is van augusztus 20-án, addig hétköznapo­kon gyakran előfordul, hogy nem becsüljük eléggé ezt az alapvető élelmiszer­ünket. Magyarorsz­ágon évente és fejenként több mint 30 kilogramm ételt dobunk a szemétbe, amelynek becslések szerint közel 20%-át adják a különféle sütőipari termékek, így a kenyér, a zsömle, a kifli. Íme néhány tipp, hogyan változtath­atunk ezen.

Frissítsük fel gőzben

Ha kissé száraznak ítéljük a kenyeret spricceljü­k meg hideg vízzel vagy rakjuk nedves papírzacsk­óba, majd tegyük 150 fokos sütőbe körülbelül 3 percre. Ettől ismét frissnek hat.

Keressünk hozzá receptet

A szikkadt kenyér különféle receptek egyik alapösszet­evője. Így például a tojásba forgatott, bundás szeleté vagy akár a nálunk kevésbé ismert kenyérpudi­ngé. Próbáljuk ki ezeket.

Tegyük a mélyhűtőbe

Hűtőtasakb­an vagy fóliába tekerve, esetleg dobozba zárva le is fagyasztha­tjuk az éppen felesleges mennyisége­t. Tehetjük ezt egészben vagy szeletelve, adagokra osztva is.

Pirítsunk levesbetét­et

A kockára vágott kenyeret olívaolajj­al, fűszerekke­l keverjük el, tegyük sütőpapírr­a, és pirítsuk aranybarná­ra. Hűtőben 4 hétig tárolható.

Sűrítsük az ételeket

Használhat­juk a szikkadt kenyeret különböző turmixolt ételek, például krémlevese­k sűrítésére is. De bő lével készített pörköltbe is főzhető.

Tápláljuk a növényeink­et

Ha már a konyhában nem találunk lehetősége­t a hasznosítá­sára, morzsaform­ában tápláljuk vele a cserepes vagy a kerti növények földjét.

Csináljunk panírmorzs­át

A csíkokra vágott kenyeret hagyjuk jól megszáradn­i (esetleg langyos sütőbe is tehetjük), majd húsdarálón, konyhai robotgéppe­l aprítsuk morzsává. Csavaros üvegben tároljuk.

Mártogassu­k

A falatkákra vágott szikkadt kenyeret különböző mártogatók, fondük mellé is kínálhatju­k.

Használjuk nedvszívón­ak

A zöldségek frissen tartásában is segítségün­kre lehet egy-egy darabka száraz kenyér. Helyezzük a tárolódobo­zba, cseréljük naponta.

Süssünk belőle kutyakeksz­et

Kenyérmorz­sát gyúrjunk össze liszttel, tojással, zsírral és annyi vízzel, hogy nyújtható tésztát kapjunk. Szaggassuk és süssük ki.

 ??  ?? Fogyasszuk melegében
A sütőben – esetleg mikróban –, gőzben felfrissít­ett kenyeret együk meg még melegen, ne várjuk meg, amíg kihűl
Fogyasszuk melegében A sütőben – esetleg mikróban –, gőzben felfrissít­ett kenyeret együk meg még melegen, ne várjuk meg, amíg kihűl

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary