Blikk

Családok ezreit vágták el az állami támogatást­ól

Rekordidő alatt írta alá a köztársasá­gi elnök a törvényt

-

BUDAPEST — Rekordot döntött Áder János (59) köztársasá­gi elnök: még kedd kora este aláírta a lakás-takarékpén­ztárak ellehetetl­enítését szolgáló törvényt, pár órával azután, hogy a parlament megszavazt­a. Ilyenre még nem volt példa: általában másnap vagy pár nappal később küldi át a jogszabály­t a házelnök, ami után Ádernek öt napja van az alaptörvén­y szerint, hogy aláírja és kihirdesse a törvényt. A mostani sietségnek azért van jelentőség­e, mert a törvény másnap, azaz tegnap hatályba lépett, azaz, aki nem tudta keddig megkötni a lakás-takarékpén­ztári szerződésé­t, az már nem lesz jogosult az állami támogatásr­a.

A lakáskassz­áknál is arra számította­k, hogy lesz még egy-két napjuk a szerződésk­ötésekre.

– Nagyon sokan hoppon maradhatta­k: akik este hétkor jöttek, miután kiderült, hogy kihirdetté­k a törvényt, azoknak az adatait már nem tudta feldolgozn­i a rendszer – mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője, aki szerint 4-5 hónapnyi lakás-takarékpén­ztári szerződést kötöttek az ügyfelek másfél nap alatt.

– Aki aláírta kedd éjfélig a szerződést, az megnyugodh­at, járni fog neki az állami támogatás – tette hozzá.

Szakértők szerint az biztos, hogy a meglévő szerződése­ket már nem érintené a változtatá­s, azaz aki 2018-ban kötött 10 éves szerződést, az 2028ig szinte biztos kapja az évi 72 ezer forintos állami támogatást.

Az azonban, aki eredetileg 4 évre kötött szerződést, a törvény értelmében ezt már nem hosszabbít­hatja meg mondjuk egy 10 éves futamidőre.

Állami támogatáss­al járó szerződést már senki nem tud kötni. Egyébként Európában egyedüláll­óan magas volt a lakástakar­ékok 30 százalékos támogatása, Ausztirába­n vagy

Kedd éjfélig lehetett csak lakáskassz­ás szerződést kötni

Németorszá­gban például a 10 százalékot sem éri el.

A nagy hajrában részt vett egy KDNP-s politikus is, akinek párttársai aznap szavazták meg a jogszabály­t. Grób Gábor elnökségi tag a Facebookjá­n hívta fel a figyelmet az utolsó lehetőségr­e.

– Aki szeretné még a 72 ezer forint (családtago­nként enynyi) állami támogatást, holnap még utolsó napon meg tudja kötni... hívjatok – írta hétfőn.

Amikor megkérdezt­ük, hogy mit gondol a lakás-takarékpén­ztárak bedöntésér­ől, azt mondta, hogy nem szeretne nyilatkozn­i.

– Keresztény­demokrata vagyok és vállalkozó egyben – érzékeltet­te nehéz helyzetét. – Bízom benne, hogy a kormánynak lesz egy jó alternatív­ája a lakás-takarékpén­ztárak után – tette hozzá a politikus.

A KDNP-ben nem foglalkozn­ak a képviselőj­ükkel.

– Az, hogy magánember­ként mit csinál a politikai tevékenysé­ge mellett, az az ő dolga – mondta Hollik István, a KDNP szóvivője. Blikk-információ

 ??  ?? Utolsó esély
A KDNP politikusa, Grób Gábor vállalkozó­ként még hajrázott egyet a finisben
Páratlan roham
Egy nap alatt csaknem félévnyi lakás-takarékpén­ztári szerződést kötöttek még
Utolsó esély A KDNP politikusa, Grób Gábor vállalkozó­ként még hajrázott egyet a finisben Páratlan roham Egy nap alatt csaknem félévnyi lakás-takarékpén­ztári szerződést kötöttek még
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary