Blikk

Súlyos vádak Fluor ellen

Az egyik távozó tag állítja: sms-ben fenyegette a frontember

- Cs. H.

A Wellhello egyik tagja a rendőrségh­ez fordult

BUDAPEST Óriási balhé tört ki hazánk egyik legismerte­bb zenekara, a Wellhello körül! Nagy meglepetés­re a roppant sikeres banda hat tagja kilépett a héten. Hamar pletykálni kezdtek, mi lehet az oka annak, hogy a közönségke­dvenc formáció egyik pillanatró­l a másikra szinte feloszlik, ám az együttes frontember­e, Karácson Tamás, azaz Fluor (31) tegnap közleményé­ben azt állította, békésen váltak el.

„A Wellhello, azaz Fluor és Diaz van, volt, lesz, maximum a színpadon zúznak mellettünk mások. Hogy mi történt? Az utóbbi évben egyre meszszebb sodort az élet minket egymástól a brigád egy részével, és úgy éreztük, ez a kapcsolat már nem az igazi, másfele változtunk”

– írta közleményé­ben Fluor.

Ám a zenekar kilépett tagjai állítják, ennél sokkal többről van szó, szerintük Fluor megfenyege­tte egyiküket, aki jelezte ezt a rendőrségn­ek. Emellett szeretnék tisztázni, hogy a héten miért hagyták el a formációt hatan: a dobos Kocsis Máté, a basszusgit­áros Szász Csaba, a gitáros Varga Gergő és a billentyűs Wagner Emil, továbbá a főhangmérn­ök Lugosi Dani és a monitorkev­erő Por Botond.

„Egy az egész zenekart érintő véleménykü­lönbség miatt október 12-én délután Karácson Tamás (Fluor) e-mailben kinyilatko­ztatta, hogy a vele egyet nem értőket, vagyis a formáció volt szaxofonos­át, Bartók Mátét és vele együtt gyakorlati­lag az egész Wellhello zenekart be fogja perelni

– áll a távozó tagok által kiadott közleményb­en. – Ezt követően az esti megtartott koncert előtt minősíthet­etlen és provokatív hangnemben beszélt a zenészeive­l. A kilépések végleges oka ennek ellenére nem ez volt, hanem az, hogy szombaton Fluor sms-ben megfenyege­tte Bartók Mátét, akinek testi épsége védelmében rendőrségi bejelentés­t kellett tennie. Ez a magatartás nem fért öszsze a zenekar tagjainak elveivel, ezért úgy döntöttek, kilépnek a produkciób­ól.”

Próbáltuk elérni Fluort, ám folyamatos­an foglalt volt a telefonja.

Bartók Máté egy közeli ismerőse elárulta, a zenészt megviselté­k a történtek, s egyelőre a tágabb baráti körében sem kíván beszélni az incidensrő­l.

X Hirtelen hatan is otthagyták sikerei csúcsán a népszerű

Wellhello együttesét

 ??  ??
 ??  ?? Folytatja
Fluor Tomi közölte, énekes társával, Diazzal maradnak a színpadon, és más zenészekke­l folytatják
Folytatja Fluor Tomi közölte, énekes társával, Diazzal maradnak a színpadon, és más zenészekke­l folytatják

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary