Epilepsziás rohamok kínozzák Tóth Andit kivizsgáláson is járt
Az énekesnő pánikbeteg, szerinte ez okozza a bajt
Az énekesnő már, egyelőre gyógyszerek nélkül próbál megküzdeni a problémával
BUDAPEST — Saját félelmeit is leküzdötte és helytállt Tóth Andi (19) a Legbátrabb páros című műsorban. Ugyan a második héten távozniuk kellett szerelmével, Szabó Ádámmal (26) a TV2 kaland-reality műsorából, de minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy önmagukon is túltettek a kemény, félelmetes feladatokban. Pedig az énekesnő nagyon nehezen viseli a stresszhelyzetet, amely miatt előfordul, hogy pánikroham tör rá.
Az egyenesen a rémálma volt, amikor a játék során egy ketrecbe zárva eresztették őket a víz alá. Andi sokkot is kapott, néhány pillanatra felakadt a szeme, mégis erőt vett magán, és szerelme segítségével legyőzte a félelmét, így sikeresen teljesítették a feladatot. Andi számára nem ismeretlenek az ilyen rohamok.
– Ez a stressz hatására előtörő pánikroham. A stressz idézi elő, felakad a szemem, habzik a szám, ezek pedig az epilepszia jelei. Az egyik idézi elő a másikat – árulta el lapunknak Andi. – Sajnos többször voltam már ilyen helyzetben. Néhány éve kez- dődött, amikor meg- nyertem egy tehetségkutató műsort, és Romániából Budapestre költöztem. A sok új inger, a nyomás és a stressz hozta elő ezeket.
Nem könnyű együtt élni ilyen problémával a hétköznapokban sem.
– Szinte azonnal orvoshoz fordultam, nagyon alaposan kivizsgáltak, agyi és koponyaultrahang-, illetve CT-vizsgálatot is elvégeztek rajtam. Azt látták, hogy kiugróak az értékeim. Akkor azt mondta az orvos, próbáljam kerülni a
stresszhelyzeteket, de ez az életben nem kivitelezhető. Tanácsolták, hogy szedjek gyógyszereket, nyugtatót, de kizárt, hogy ennyi idősen pirulákon éljek. Őszintén szólva kezelésekre sem járok, mert azt gondolom, azzal valahogy már az tudatosulna bennem, hogy beteg vagyok, pedig én nem vagyok az – mondta Andi, aki nagyon lazán, viccesen fogja fel ezt a betegséget, nem akarja sajnáltatni magát.
– Igyekszem nem felkapni a vizet, nem túl komolyan venni a dolgokat. Az évek alatt ritkultak a rohamok, és remélem, hamarosan teljesen elmúlnak. Megtanultam kezelni, ha kialakul, és szerencsére Ádám is nagyon jól oldja meg ezt. Megnyugtat, ha mellettem van. Most vicces volt viszszanézni
X Kivizsgáltatta magát az énekesnő, aki gyógyszerek nélkül küzd a problémával
magam a műsorban, hogy is nézek ki ilyenkor – nevette el magát az énekesnő, akire, mint ahogy a többi játékosra is, a műsor forgatása alatt profi egészségügyi és biztonsági csapat felügyelt.
Csatári Henriett