Fluor Tomi: Senkinek nem írtam azt, hogy bántani fogom
A frontember szerint régóta tart a konfliktus a Wellhellóban A zenész kíváncsian várja, kap-e rendőrségi idézést a feljelentést követően
Megtörte a csendet Fluor Tomi (31) a Wellhello-botrány kapcsán. A múlt héten hat tag távozott a sikeres együttesből, mert az egyiküket állítólag sms-ben megfenyegette a frontember. A zenész a Blikknek elmondta, nem írt olyat a társának, hogy bántani akarná
BUDAPEST — Kitört a balhé a Wellhello együttesben, felrobbant a formáció, kilépett hat zenész, arra hivatkozva, hogy a frontember Fluor Tomi (31) egy koncert előtt minősíthetetlen stílusban beszélt velük, és egyiküket megfenyegette smsben. Eddig közleményben kommentálta a történteket Fluor, de a Blikk kérdésére kicsit bővebben is mesélt a levélváltásról – szerinte fel lett fújva a zenekar belső konfliktusa.
– Bartók Máté szaxofonos zenésztársamnak olyasmit nem írtam az sms-emben, hogy bántani akarom – közölte a Blikkkel Fluor, aki az üzenetet inkább úgy jellemezné, mint egy zenészek közti felfokozott hangulatú kifakadás.
A múlt hét közepén Fluor Tomi és Csöndör László „Diaz” (30) közleményt adott ki a banda Facebook-oldalán, amely szerint nincs miért aggódnia a rajongóknak, mint írták: „a Wellhello, azaz Fluor és Diaz van, volt, lesz, maximum a színpadon zúznak mellettünk mások”.
Azzal indokolták a zenekar tagjainak távozását, hogy az elmúlt időszakban egyre távolabb sodorta egymástól az élet őket, ezért döntöttek úgy, jobb lesz külön utakon folytatni.
A távozó zenészek máshogy látták a dolgot. Szerintük egy az egész zenekart érintő véleménykülönbség miatt október 12-én délután Karácson Tamás „Fluor” e-mailben perrel fenyegette meg a formáció volt szaxofonosát, Bartók Mátét és a vele egyetértőket.
Mint írták: „ezt követően az esti Akváriumban megtartott koncert előtt minősíthetetlen és provokatív hangnemben beszélt a zenészeivel.” Azt is állították, Bartók Máté személyre szóló fenyegetést kapott a telefonjára Fluortól, ezért testi épsége védelmében bejelentést tett a hatóságoknál. Ezután léptek ki a Wellhellóból.
– Erről a bejelentésről engem senki sem értesített, kíváncsian várom, hogy kapok-e valamilyen idézést a rendőrségtől – közölte a zenész,
aki szerint ez a konfliktus már egy éve lappangott zenekarban. – Nem csodálkozom, hogy éppen most robbant ki, és megértem, hogy dühösek a fiúk, ám a történtek ellenére nem haragszom a srácokra, és sok sikert kívánok nekik.
Megkerestük Bartók Mátét is, de lapzártánkig nem reagált. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya pedig azután ad tájékoztatást a feljelentéssel kapcsolatos döntésben, ha az érintetteket értesítették. Sz. Zs.