Víz-, villany- és gázóra: erre figyeljünk!
Mit tehetünk akkor, amikor meghibáso dik vagy rongálódik a készülékünk?
Sokan rettegnek attól, hogy víz-, villany- vagy gázórájuk megsérül, esetleg rosszul mér.
Nem egyszer előfordult már – mint ahogyan azt a héten egy dunakeszi nő, Szilvia történetén keresztül is megírtuk –, hogy a fogyasztó horribilis számlát kapott, mert elcsúszott egy apróságon. A nőnek az 50 négyzetméteres lakására az áramszolgáltató 1 058 549 forint értékű áramot számlázott ki egyetlen hónapra. A nő hiába reklamált, közölték vele, hogy az árammérő hiteles, neki pedig a tartozás felét be kell fizetnie. A Blikk kérdéseinek kézhezvétele után az Elmű újra megvizsgálta az esetet, elismerték, hogy hibáztak, és biztosították Szilviát arról, hogy visszakapja a befizetett pénzét! Buktatók mindig akadnak, de a víz-, gáz- és villanyórák esetében nagyjából ugyanazokat az alapszabályokat érdemes szem előt t ta r ta nu n k , íme a problémák és a megoldások:
1. Rosszul mér
– Ha az a gyanúnk, hogy roszszul mér az óra, kérhetünk ellenőrzést – mondta a Blikknek Boross Norbert, az áramszolgáltató Elmű-Émász kommunikációs igazgatója. – Ezt a helyszínen megteszik a szakemberek, de ha nem fogadjuk el az eredményt, elviszik bevizsgálni az Országos Mérésügyi Hivatalhoz. Ha jónak találják, a bevizsgálás pár ezer forintos költségét nekünk kell állni, ellenkező esetben díjmentesen kicserélik az órát. Ha rosszul mér a műszer, a szolgáltató új órát tesz fel, ami fél–egy évig méri a fogyasztásunkat. Ekkor a mérés eredményét összehasonlítják a korábbi fogyasztással, és ha nagy a különbség, visszafizetik a különbözetet.
2. Megsérül
– Vigyázzunk az órára, ha megsérül, azonnal szóljunk a szolgáltatónak, saját költségre kicserélik, miután ellenőrző mérést végeznek – figyelmeztet Boross Norbert. – A plombákhoz tilos hozzányúlni, a szándékos rongálást könnyű észrevenni, és ilyenkor kártérítést kell fizetni – mondta az igazgató.
Csak a szolgáltató, illetve az általa megbízott és vizsgázott szakember nyúlhat hozzá. Infók: aramkapocs.hu honlapon.
3. Számlák
– Érdemes az online felületekre regisztrálni, így gyorsan meg tudjuk nézni, hogy van-e elmaradt számlánk – tanácsolta Boross Norbert. Ha igen, akkor 60 nap áll rendelkezésére a tartozása kiegyenlítésére, és két figyelmeztető levelet küld ez idő alatt a szolgáltató.
4. Rongálás
Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője szerint a fogyasztásmérő órák védelme a mi feladatunk. – Ha bármit észlelünk a fogyasztásmérőn, például leesett a plomba, azonnal jelentsük! Rongáláskor – legyen az vétlen – akár több százezer forintos büntetést is fizethetünk, ha nem szólunk időben, mert a szolgáltató szabálytalan fogyasztásnak minősítheti a történteket.
5. Változás
Figyeljünk oda, ha megváltozik a fogyasztásunk! Nagyobb fizetnivaló halmozódhat fel, ugyanis az átalánydíjas fizetés esetében az éves óraleolvasás után hatalmas számlát kaphatunk.
6. Készülékcsere
A mérőóracserét vagy az új gázt űzhely bekötését csa k
megfelelő igazolvánnyal rendelkező szakember végezheti és ezt ellenőrizhetjük. A gáztűzhelynél a jótállási jegyen szerepeljen a szervizelésre jogosultak neve, velük érdemes beköttetni.
7. Csőtörés
Ha a mellékmérőt követő szakaszon sérül a vezeték, az elfolyó víz díját ki kell fizetni.
8. Korlátozás
Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek kommunikációs tanácsadója a Blikket arról tájékoztatta, ha többszöri fizetési felszólítás után sem fizet az ügyfél, korlátozhatják a vízfogyasztását (a kötelező minimum 30 liter/fő/nap). Korlátozásra 120-150 nap elteltével kerülhet sor.