Újoncként lett a Tour királya a szlovén csodagyerek
26 27 26 28 27 27 28 26 27
Részletek: www.eumet.hu
versenyzett elő
– Sosem gondoltam, hogy rám kerülhet a sárga trikó,
– Furcsa most ez a nagy a sajtófelhajtás, hiszen én csak egy srác vagyok.
A szurkolók világszerte még c sak most ismerkednek Pogacar nevével – a Blikk összegyűjtött néhány érdekességet a szinte mesebeli diadalt arató kerekesről.
Pogacar fiatalon Klanec településen élt, amely szlovénul lejtőt jelent, a bringás szerint már ekkor eldőlt a sorsa.
Sportpályafutását labdarúgóként kezdte az iskolában, s állítása szerint abban sem volt ügyetlen.
A szintén bringás bátyját akarta utánozni, ezért csatlakozott a Rog Ljubljanához. Első versenyén 9 évesen indult egy nála jóval méretesebb kerékpárral.
Barátnője, Urska Zigart is kerékpárversenyző, sokat tekernek együtt. Kedvese ráadásul finom sütiket készít Pogacarnak, hogy megmaradjon a 66 kg-os versenysúlya.
2017-ben indult a magyar körversenyen, a Tour de Hongrie-n, ahol a kolumbiai Daniel Jaramillo (29) és Peák Barnabás (21) mögött a harmadik lett.
Tavaly került a World Tour mezőnyébe. Az arab Team Emirates versenyzője, s rögtön első évében megnyerte a neves kaliforniai körversenyt, s legjobb fiatal lett a spanyol Vueltán.
1983, a francia Laurent Fignon (†50) győzelme, óta Pogacar az első újonc, aki megnyerte a Tour de France-t. Az első szlovén összetett siker is az övé.
A győztes sárga trikója mellett a hegyi összetettben elsőnek és a legjobb fiatalnak járó pöttyös, illetve fehér felső is az övé lett. Erre csak a belga Eddy Merckx (75) volt képes.
Ő lett a Tour történetének második legfiatalabb összetett győztese 21 évesen és 365 naposan, a rekordot (1904) a francia Henri Cornet (†56) tartja 19 évesen és 352 naposan.
545 ezer eurót (197 millió forint) keresett a francia körversenyen. Díjazták az öszszetett győzteseként, de az egyéb helyezésekért is jutalmakat kapott.