A bélflóránk is hat a fogyásra
Lábemelés
Üljünk a széken úgy, hogy a talpunk a földön legyen. Emeljük fel az egyik lábunkat, tartsuk meg vízszintesen, majd tegyük vissza. Lábanként tizenöt-tizenöt emelést végezzünk.
Karfeszítés
Próbáljuk megérinteni a jobb karunkkal a bal lapockánkat a fejünk mögött. A bal kezünket rátehetjük a jobb könyökünkre, ezzel segíthetünk a nyújtásban. Karonként tíz-tizenöt másodpercig tartsuk ki. Ezzel alaposan kiny újtóztathatjuk a karunkat és a hát felső részét.
Nyújtózkodás
Álljunk fel a székből és emeljük a karunkat a magasba. Kezdjünk el visszaülni a székbe, de ne érintsük meg a fenekünkkel, hanem nyújtózzunk ki megint. Tizenötször ismételjük meg, hogy a láb és a fa r izma it megdolgoztassuk.
A beleinkben élő rengeteg mikroba (a bélmikrobiom) élettani szerepét még csak most kezdjük megismerni. Az azonban egyértelmű, hogy a legkülönfélébb betegségek kialakulásában szerepet játszanak, s valószínű, hogy meghatározóak a testsúly szabályozásában is – vallja Tombácz Dóra biológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének docense, aki idén alapíthatott Lendület-kutatócsoportot a diéta, a sport, a genetikai háttér és a mikrobiom kapcsolatának vizsgálatára.
Súlyos gond itthon
A téma nagyon aktuális, hiszen részben az elhízás hátterében húzódó élettani és mikrobiológiai mechanizmusokat tárja fel. Egy tavalyi felmérés szerint az elhízottak aránya hazánkban a legnagyobb Európában, világszinten pedig negyedik helyen állunk. Mindez azt jelenti, hogy a magyar népesség 30%-a elhízott, további 30% pedig a túlsúlyos kategóriába sorolható.
Diéták hatása
Az emberi szervezetben és annak felületén élő mikrobák 70 százaléka a bélcsatornában található, és nyilvánvalóan ezekre hat leginkább a táplálkozás átalakulása. – Kísérleteink során vizsgálni fogjuk több népszerű diétás módszer hatékonyságát, illetve hatásukat a mikrobiom öszszetételére. Az egyik például az alacsony szénhidráttartalmú diéta lesz – mondja Tombácz Dóra.
A szakemberek azt remélik, hogy a kutatás eredményeiből megtudhatják, milyen mikrobiális összetétel jár együtt az egészséges testsúllyal.
Külön szerv
A bélflórát külön szervnek is tekinthetjük. Egyensúlyának felborulása egyértelműen negatív következményekkel jár az ember egészségére. Ezzel kapcsolatban vannak adatok az ízületi gyulladás s több ráktípus közötti kapcsolatra is. Egészen új eredmény, hogy feltehetően a koronavírus-fertőzéssel szembeni reakcióra is hatással lehet.