„Adja vissza a 7 milliómat Bróker Marcsi!”
A 78 éves asszony állítja: tönkrement a családja az ügy miatt, a férje szó szerint beleőrült
KARCAG–SZOLNOK — Könyörgés, sírás, bocsánatkérés, érzelmi viharok – ezek jellemezték a 12 milliárd forintos csalással vádolt Dobrev Sándorné (66), azaz Bróker Marcsi tegnapi tárgyalását. A Szolnoki Törvényszéken két károsultat hallgatott meg dr. Nádor Zoltán bíró, akit semmi sem zökkentett ki a nyugalmából. Addig nem lépett tovább, míg minden kérdésére kielégítő választ nem kapott.
– Amikor a fiúunokám megszületett, bementem a karcagi OTP-be, hogy befektessem a kis pénzemet, amit neki szántam. Onnan Marikához küldtek, mondván: ő sokkal több, évi 21 százalék kamatot ad. Akkor 1,2 milliót fizettem be, majd a családunk minden tagja 14 éven át havonta 10 ezer forintot adott neki.
Még a hozamot is visszaforgattuk. Összesen 7 millió forintot kérek Marikától, ami jár, kamatot nem – mondta a tárgyaláson B.-né Erzsike (78), nyugdíjas fodrász, aki Bróker Marcsi közvetlen szomszédja volt. – Ebbe az ügybe tönkrement a családom, a férjem megbolondult, könyörgök, segítsen – fordult sírva a törékeny asszony Bróker Marcsihoz.
– Bocsánatot kérek, de nem tudok segíteni. A mi családunk is ki van borulva – hangoztatta Bróker Marcsi, aki állítólag a fodrásznő lelkére kötötte, hogy a köztük kötött szerződésről harmadik embernek ne szóljon. A tárgyaláson az is kiderült, hogy Erzsike néni unokája munkanélküli volt, amikor az ő kérésére Marcsika felvette magához dolgozni, és még egy budapesti iskolába is beíratta őt.
Gy. János (47) gépészmérnök és felesége több mint tíz évig, az édesapja pedig a haláláig ügyfele volt Marcsikának.
– Amikor egyre szaporodtak a különböző brókerbotrányokról szóló hírek, megkérdeztem Marcsikát, menynyire biztos az általa vezetett és tu
maszkjával aratott sikert lajdonolt Kunmediátor Kft. helyzete. Ő azzal nyugtatott bennünket, hogy minden rendben van, és a befektetésekre amúgy is él a betétbiztosítási garancia – emlékezett a történtekre a mérnök, aki most több mint 28 millió forintot és annak kamatát követeli Marcsitól.
Amikor tollal és papírral a kezében szólásra emelkedett a 12 milliárdos csalással vádolt Marcsika, fél percig osztott-szorzott, majd közölte, hogy nem 28, hanem 9 millió forint jár vissza a mérnöknek. Részletesen le is vezette, hogy miért annyi a matek, amennyi. Előadása olyan meggyőző volt, hogy Gy. János nem is reagált rá.