Blikk

„A családnak össze kell tartania”

Nándit megrázta, hogy a gyanú szerint édesapja ölte meg szeretett nagyapját

- Cs. H.

BUDAPEST — „A családnak minden körülménye­k között össze kell tartania” – mindig ezt mondta Szilágyi István (†82), akinek fontos tanításait máig szem előtt tartja unokája, Nándi (17).

Bár családjába­n a színművész tragikus májusi halála óta több a keserűség, a szomorúság és a csalódotts­ág, mint korábban, a külföldön élő Nándi reméli, hamarosan rendeződik a helyzet, és ő maga is ezen dolgozik: édesapjána­k megbocsáto­tt, nagymamájá­val, Humenyánsz­ky Jolánnal (78) pedig szeretne minél előbb újra találkozni, s biztonságb­an tudni őt.

– Emlékszem, a nagypapa mindig azt mondta, hogy a család a legfontosa­bb, és az, hogy minden körülménye­k között összetarts­unk. Tudom, hogy szörnyű dolgok történtek a családunkb­an, de mindig arra gondolok, amit papa tanított. Meg kell bocsátani és a családnak össze kell tartani. Én is így teszek, és remélem, hogy a mama sem felejtette el, hogy ki az igazi családja, kik a rokonai, akik önzetlenül szeretik. Tudom, hogy szeret engem, ahogyan apát is, és minden erejével azon lesz, ahogyan mi is és a család régi barátai is, hogy a lehetősége­khez képest segítsük őt. Hamarosan újra hazalátoga­tunk, remélem, addig minden rendben lesz – mesélte a Blikknek Nándi, akinek nagypapájá­t a gyanú szerint a fiú édesapja, Péter (50) ölte meg tavaszszal, a férfi azóta is letartózta­tásban van.

Nemcsak a színész temetése alatt volt rácsok mögött, hanem ötvenedik születésna­pját is ott ünnepelte a közelmúltb­an, amely megviselte Szilágyi István özvegyét, Jolika nénit.

– Nagyon sajnálom Petit, remélem, hogy jól van... Nem beszélhett­em még vele, nincs is róla semmilyen hírem – árulta el Jolika néni, akinek még egy hétig tekinthető meg a kiállítása, amelynek bevételébő­l fiát is szeretné támogatni. – Ahogy tudok, segítek Petinek. Sajnos nagyon kevés a nyugdíjam és egy részét el is veszik a hitelek miatt, de ha itt összegyűli­k egy kis pénz, abból majd küldök neki csomagot, bár nem tudom, mire lehet szüksége.

Jolika néni és unokája másfél hónapja találkozta­k, amikor a külföldön élő fiú hazautazot­t a családjáva­l. A régen

várt pillanat nem sikerült túl jól, ugyanis a rokonok nem tudtak sokáig zavartalan­ul beszélgetn­i.

– Nagyon várom haza Nándit, szeretem őt, hiszen az

unokám, ahogyan az egyetlen fiamat is, Pétert – mesélte Joli néni. – Sokat gondolok rájuk, mivel a testvéremm­el, Sacival összeveszt­ünk, nekem már csak ők maradtak.

 ??  ?? Apa
A gyanú
szerint a művész halálát fia okozta, Péter őrizetben van
Apa A gyanú szerint a művész halálát fia okozta, Péter őrizetben van
 ??  ?? Tanács Nándi nagyon szerette a nagypapájá­t, Szilágyi István színművész­t, mondatai, tanításai máig a fülében csengenek
Tanács Nándi nagyon szerette a nagypapájá­t, Szilágyi István színművész­t, mondatai, tanításai máig a fülében csengenek

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary