Covidosnak hitték, belehalt a vakbélgyulladásba
A fiú lázas volt, mentő vitte kórházba, ahol a koronavírusos bete geket ápoló osztályra került. Műtétre már nem kerülhetett sor
VÁSÁROSNAMÉNY — Fájdalmas napokat él át a vásárosnaményi Praczu család. Képtelenek beletörődni, hogy 26 éves fiuk még ma is élne szerintük, ha az orvosok jobban odafigyelnek rá. Richárd múlt csütörtökön került kórházba magas lázzal. Nem sokkal később édesapájáék már csak a letaglózó hírt kapták: gyermekük meghalt.
– Meggyőződésem, hogy Ricsikém orvosi műhiba áldozata lett – kezdte felindultan az édesapa, Béla.
– Bár komoly alapbetegsége is volt, mellékvesekéregelégtelenségben szenvedett, de ezt gyógyszerekkel kezeltük. Múlt héten aztán hirtelen lázas lett, a pisilés is fájt neki, ezért a háziorvos tanácsára kórházba vittük, ahol azt hitték, hogy koronavírussal fertőződött meg. Tesztet csináltak neki, majd több óra után valakinek végre eszébe jutott, hogy talán meg kellene vizsgálni. Egy doktornő megnyomkodta a hasát, amitől fájdalmai voltak. Mivel nem volt sebész, mentőt hívtak, ami Nyíregyházára vitte. Itt szintén a Covid-osztályon helyezték el. Már járni is alig tudott szegénykém, az anyukájába kapaszkodott, a liftben pedig majdnem elájult – idézte fel a gyászoló apa a drámai nap történéseit.
Az anyuka elmondása szerint megmérték fia pulzusát, ami nagyon alacsony volt, de még ekkor sem gyanakodott senki más betegségre.
– Még azt is alig értem el, hogy a gyógyszerét adják be neki, amit mindennap szednie kell. Végül este egy biztonsági őr megszánt minket, bement érdeklődni, majd azt mondta: nyugodtan menjünk haza, a gyerek állapotát stabilizálták. Így is tettünk, de éppen csak beléptünk a lakásba, amikor jött a hívás, hogy Ricsikém meghalt. Azt hittem, nyomban elemészt a fájdalom. Állítólag meg akarták operálni, de erre már nem került sor. A zárójelentés szerint perforált a vakbele. Hogyan történhet meg 2020ban, hogy ezt senki nem vette észre egész nap? Ha valaki alaposan megvizsgálja, még ma is élne a gyerekem. Pontosan tudom, hogy Ricsikét már semmi nem hozza vissza, de megnyugvás lenne a lelkemnek, ha kiderülne, hogy ki hibázott. Nem pénzt, igazságot akarok! – szögezte le határozottan Praczu Béla.
A tragikus sorsú Ricsit rengetegen kísérték utolsó útjára tegnap a vásárosnaményi temetőben.
Megkeresésünkre a kórház azt írta, a páciens koronavírus-fertőzésre utaló tünetei miatt a járványügyi előírások betartása kötelező volt.
– A fertőzött vagy fertőzésgyanús esetek operálása elkülönített műtőben zajlik, a műtő előkészítése alatt azonban a beteget újra kellett éleszteni, ami sajnálatos módon nem sikerült, elhunyt. A beteg ellátása a szakma szabályai szerint történt – írták.