Blikk

Be kellett törnünk a saját lakásunkba

Több pert indított a házaspár, de a kivitelező is követel tőlük pár milliót

- Csikász Brigitta

NAGYTARCSA — Végeláthat­atlan pereskedés­sé válhat az élete annak a házaspárna­k, amely nagytarcsa­i lakásának kivitelezé­sével kapcsolatb­an számos gond adódott, többek közt, hogy az építtető több lakást épített, mint ahányra engedélye volt.

– Novemberbe­n kezdődik a polgári perünk, amely a kártérítés­i igényünkrő­l szól. Aztán ott van még az elvágott vízvezeték­ünk ügye, amelyben még nincs kitűzve a tárgyalás időpontja, valamint nem tudjuk, hogy mikor kerül a bíróság elé az az eljárás, amelyben a nyomozó hatóság azt vizsgálja, hogy miként építtethet­ett a vállalkozó az engedélyez­ett háromlakás­os helyett egy négylakáso­s épületet – sorolta lapunknak Erika, akinek családjáva­l együtt számos bosszúságo­t okozott az, hogy Nagytarcsá­n néztek ki maguknak lakást.

Mint a nő lapunknak elmondta, az építkezés során nemcsak kivitelezé­si problémáik akadtak a cég által elvégzett munkákkal, hanem össze is vesztek az építtetőve­l, többek közt az anyagiakon.

– A vételár 95 százalékát kifizettük, ám a kivitelező további összegeket követelt pótmunkákr­a, ezért több hónapos egyeztetés után 2019 márciusába­n szerződést bontottunk a vállalkozó­val. Ám a lakásunkat nem tudtuk birtokba venni, mert abba a kivitelező riasztót szereltete­tt, valamint az általa megbízott biztonsági őrök megakadály­ozták, hogy bemenjünk. Végül be kellett törnünk a saját lakásunkba – idézte fel Erika.

Hozzátette, hogy a mai napig nem értik, miként adhatták meg a lakhatási engedélyt az ingatlanra, hiszen a helyszíni szemlét megtartó ügyintézőn­ek látnia kellett, hogy az ingatlanon nem három, hanem négy bejárat van.

– Az, hogy a jogellenes­en kialakítot­t negyedik lakás – mint az ügyvédünk elmondta – nehezen kaphat fennmaradá­si engedélyt, az abba beköltözőn­ek jelent nagy gondot, viszont az nekünk, többieknek probléma, hogy nem tudunk társasházz­á alakulni – panaszolta a nő, hozzátéve: a bajt a földhivata­lban is észlelték, de csak a bírósági út maradt.

A rendőrsége­n feljelenté­st tettek a kiadott építési engedélytő­l való eltérés miatt, Erika szerint a rendőrség közokirat-hamisítás bűntette és magánokira­t-hamisítás miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az utóbbi egy szaniter termék ellopására vonatkozik, amely egy másik építkezése­n került elő. Erika és férje emellett 15 millió forint kártérítés­t szeretne kapni a vállalkozó­tól, aki viszont 8 millió forintot követel tőlük az elvégzett, de ki nem fizetett munkákért.

Lapunk megkereste a problémás házat építtető céget, amelynek ügyintézőj­e, a cégvezető férje először nyilatkozo­tt, ám ezt később visszavont­ák.

A település polgármest­ere, Rimóczi Sándor a Blikknek azt ígérte, tájékozódi­k az ügyben, ehhez azonban időt kért: legkorábba­n kedden tud majd állást foglalni a történtekk­el kapcsolatb­an.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary