Blikk

Elkapták a vatikáni bíboros sikkasztó jobbkezét

Gyanús pénzügyi mozgások után kez- dett vizsgálódn­i a va- tikáni vezetés

- Blikk-információ

MILÁNÓ — Gigantikus botrány van készülőben a Vatikánban! Az olasz rendőrség ugyanis pénzmosás gyanújával letartózta­tta Angelo Becciu (72) bíboros jobbkezét.

A katolikus egyház magas rangú vezetője már múlt hónapban lemondott a Szentek Ügyei Kongregáci­ójának prefektusi tisztéről és bíborosi címéhez kapcsolódó jogairól is, miután kiderült, hogy sáros lehet a keze egy igen kényes ügyben. A lemondást Ferenc pápa is elfogadta.

A Vatikán ezután körözést kért az Interpoltó­l a bíboros jobbkezére, Cecilia Marognára (39), akit végül most sikerült elfogniuk Milánóban.

A hölgy – aki Becciúhoz hasonlóan szárd származású – vallomásáb­an azt állította, hogy félmillió eurót (181,7 millió forintot) kapott a bíborostól, egy szlovén cégen keresztül. Szerinte azonban a pénzt arra kapta, hogy segítsen közvetíten­i a nem túl biztonságo­s területeke­n, például Afrikában és a Közel-Keleten dolgozó misszionár­iusoknak. Gyakorlati­lag egy titkosszol­gálathoz hasonló rendszert kellett kiépítenie.

– Egyetlen eurót sem loptam el – nyilatkozt­a Marogna a Domani nevű olasz napilapnak. Becciu ugyancsak tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, pedig a hírek szerint a pénz felét táskákra, ruhákra és egyéb luxuscikke­kre költötte. A gyanú szerint nem másról van szó, mint egyszerű sikkasztás­ról.

Ezt az is alátámaszt­ja, hogy a pénzt még akkor utaltatta át Becciu, amikor az egyházi adományoké­rt felelős pápai megbízott volt.

A bíborosnak ráadásul nem ez az első furcsa ügye: korábban azért indított ellene vizsgálato­t a Vatikán, mert az egyház pénzéből vásárolt meg egy

Ferenc pápa rendet szeretne tenni

tember végén

minden tiszt

ségéről, mi után gyanúba rendkívül drága londoni luxusingat­lant. Erről azóta sem derült ki, hogy pontosan miért volt rá szükség. A gyanú szerint összesen akár több százmillió eurót is elsikkaszt­hattak az egyházi kincstárbó­l különböző beruházáso­kra.

Az biztos, hogy Ferenc pápa nem hagyja annyiban az ügyeket, és valószínűl­eg egyre több csontváz hullik majd ki a szekrénybő­l.

 ??  ?? Sötét ügy Szent Péter tér: súlyos csontvázak eshetnek még ki a szekrénybő­l
Körözés
A bíboros jobbkezét, Cecilia Marognát az Interpol körözte
Vizsgálat
Lemondott Angelo Becciu bíboros szep
mondott le
került
Sötét ügy Szent Péter tér: súlyos csontvázak eshetnek még ki a szekrénybő­l Körözés A bíboros jobbkezét, Cecilia Marognát az Interpol körözte Vizsgálat Lemondott Angelo Becciu bíboros szep mondott le került
 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary