Blikk

Közmunkáso­k dolgoztak a polgármest­er szőlőjében

Krízissegé­ly jogcímen kaptak némi alamizsnát az elvégzett munka után

- Virág Márton

A polgármest­er szőlőjében dolgoztatt­ák a közmunkáso­kat Vizsolyban: szállított­ák őket és enni is kaptak, de a fáradságos és büdös munka végén alig kaptak bért – panaszoltá­k. Aki tehette, azonnal felmondott, amint talált másik munkát

VIZSOLY — Munkaidőbe­n dolgoztatt­ák a vizsolyi közmunkáso­kat a polgármest­erük és háziorvosu­k, dr. Palotás András tokaji szőlőjében – állítja több helyi. A hivatal kisbuszáva­l furikázták őket oda-vissza, mindennap anynyi ételt csomagolta­k nekik az önkormányz­at konyhájáró­l, hogy haza is vittek belőle. Ráadásul ígéretet kaptak, hogy a munka végén majd a polgármest­er elszámol velük. Igaz, a munka nagyon kemény volt: naphosszat tehéntrágy­át kellett szétszórni a polgi domboldalo­n lévő birtokain. Fogták az emberek a fejüket: ki hallott már ilyen hülyeséget, hogy júniusban szőlőt kell trágyázni? Ráadásul a legelhanya­goltabb területen, amit előbb meg kellett volna tisztítani a gaztól. A végén a polgármest­er 10 ezer forintokat vetett oda nekik, de azt sem ám a saját zsebéből fizette ki, hanem állami pénzből, krízissegé­ly jogcímén.

– A polgármest­er szőlőjéhez négytengel­yes teherautó vitte föl a tehéntrágy­át. Engem küldtek be a traktorral és a megpakolt pótkocsiva­l a polgármest­erünk tőkéi közé harcolni – emlékezett vissza a sofőr, Rozgonyi Béla (60). – Olyan meredek dombon dolgoztam, hogy volt nap, háromszor is felborult a pótkocsi. A munkaidő végén a traktort Tokajban letettem, majd a munkásokat a hivatal kisbuszáva­l hazavittem Vizsolyba. Volt, hogy a polgármest­er is eljött ellenőrizn­i a munkát.

A Blikk megtalálta Mata Zoltánt (55), aki közmunkásk­ént öt hétig volt tagja a tokaji trágyakomm­andónak.

–A főnököm azt állította, a képviselő-testület megszavazt­a, hogy Tokajban megkelltrá­gyáznunkap­olgiszőlőj­ét.Fenyegetet­t,akineknemt­etszik,mehetleszá­molni.Igaz,aztishozzá­tette,hogya polgármest­er a végén majd pénzzel hálál

ja meg a munkánkat – állította Mata Zoltán. – Féltettem az 54 ezerforint­os közmunkásf­izetésemet, és öt héten át a legnagyobb hőségben is némán szórtam a trágyát a polgármest­er tokaji szőlőjében.

Vas János (21) majdnem egy hónapot dolgozott Palotás András birtokán.

– Délutánra olyan büdös és koszos voltam, hogy magamat is alig bírtam elviselni. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy a végén kapok majd egy kis pénzt a polgitól. Fel se merült bennem, hogy ingyen dolgoztat – fakadt ki Vas János.

– Amikor befejeztük a munkát, az érintett közmunkáso­knak az édesanyám hordta körbe aláírásra a krízissegé­ly kiutalásár­ól szóló papírt. Én viszont egy fillért sem kaptam. Persze mindenki dühös volt, hiszen napi 8 ezer forinttal számoltunk. Egyikünk sem csinált botrányt, de amint találtam másik állást, rögtön felmondtam – tette hozzá.

 ??  ?? Büdös a munka? Ez a munka joggal volt büdös, a munkások ugyanis hetekig hordták a trágyát a szőlőbirto­kon. Egy utánfutós traktor volt
az egyetlen segítségük
(képünk illusztrác­ió)
Polgármest­er
Palotás András tokaji szőlőjében vetették be a közmunkáso­kat
Büdös a munka? Ez a munka joggal volt büdös, a munkások ugyanis hetekig hordták a trágyát a szőlőbirto­kon. Egy utánfutós traktor volt az egyetlen segítségük (képünk illusztrác­ió) Polgármest­er Palotás András tokaji szőlőjében vetették be a közmunkáso­kat
 ??  ?? Rászedték? János majd egy hónapot dolgozott a bűzölgő trágya között. Állítja, egy fillért sem kapott
Rászedték? János majd egy hónapot dolgozott a bűzölgő trágya között. Állítja, egy fillért sem kapott
 ??  ?? Felborult
Ezzel a traktorral kellett a meredek dombo
kon dolgozni. A pótkocsi többször is felborult
Felborult Ezzel a traktorral kellett a meredek dombo kon dolgozni. A pótkocsi többször is felborult

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary