Bérgyilkostól tart a halálosztó
BUDAPEST — Éhségszt rájkba kezdett D. Csaba (39), a csantavéri halálosztó a rácsok mögött. Az ok meghökkentő: Kelet-Európa jelenleg leghírhedtebb bérgyilkosa, akit három ember kivégzésével vádolnak, bérgyilkosságtól tart egy budapesti fegyintézetben.
– Üg y felem joggal tartott merénylettől, amikor egy olyan zárkába helyez té k át , a hol szerinte egy mesterlövész k ív ü lről könnyedén kiolthatná az életét. Ezért döntött úgy, hogy éhségsztrájkba kezd – erősítette meg a Blikk információját dr. Gulyás Krisztián, a csantavéri halálosztó ügyvédje, aki szerint a szerb maffiakörök állítólag vadásznak a magyar bérgyilkosra. – Ügyfelem nem vett magához élelmet, csak folyadékot – mondta az ügyvéd, hozzátéve: a helyzet megoldódott.
Kifejezetten odafigyelnek a bv. intézetekben az étkezést megtagadó fogvatartottak állapotára, szükséges esetben egészségügyi ellátást kapnak.
– Az elmúlt hetekben egy fogvatartott az egyik bv. intézetben megtagadta a börtön által biztosított egynapi étel átvételét. Ezen a napon az egyébként az általa vásárolt élelmiszerből fogyasztott. Másnap reggel a bv. intézet által biztosított reggelit már elfogadta – közölte kérdésünkre a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.
D. Csaba ellen több gyilkosság, lőfegy verrel és lőszerrel való visszaélés és okirat-hamisítás miatt emeltek vádat. A csantavéri születésű vádlott kiadatását Szerbia is kérte, miután azzal g yanúsítják, hogy Belgrádban a nyílt utcán lőtte közvetlen közelről fejbe és mel l k a son a 37 éves Neb oj s a Ma rkovicot. Emiatt véli úgy D. Csaba, hog y a szerbek veszélyeztetik őt.