Blikk

A kórházba menet még hitte: legyőzi a vírust Üvegfalon át búcsúzott családja Balázs Fecótól (†69)

Saját lábán ment be a kórházba, úgy hitte, hogy hamar túl lesz a fertőzésen

- Scherer Zsuzsa

BUDAPEST — „Ki marad majd a barátom..? Isten veled, Fecó!” – búcsúzott megtört szívvel jóbarátját­ól Demjén Ferenc (73), amikor értesült róla, hogy elhunyt Balázs Fecó (†69). A lírai rock koronázatl­an királya, a Neoton, a Taurus és a Korál Kossuthés Liszt-díjas legendája 13 napig küzdött, de a koronavíru­s legyőzte szervezeté­t. Pedig amikor a saját lábán bement a kórházba, még azt mondta barátainak, ezen most hamar túl lesz, és utána újfent a májusi, jubileumi koncertjév­el foglalkozi­k. Ám bent romlott az állapota, és ugyan kollégák, rajongók tízezrei imádkoztak érte, és felesége, Imola, valamint fia, Ferenc is mellette volt, amennyit csak lehetett, ezt a csatát nem nyerhette meg.

– Egyre nehezebben viselem a közönség és a koncertek hiányát, ha ez így marad, lassan depresszió­s leszek. Ötvenéves pályafutás­om alatt összesen nem voltam annyit itthon, mint az elmúlt öt hónapban – nyilatkozt­a a Blikknek július végén Fecó, aki nyár végétől lazított kicsit az önkéntes karanténjá­n, elvállalt néhány fellépést.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész tudta, hogy kora és szívbetegs­ége miatt vigyáznia kell, életveszél­yes lehet számára a fertőzés. Amit lehetett, megtett, az influenza elleni oltást is beadatta magának. Talán éppen ez volt az oka, hogy az első jeleket nem vette komolyan, azt hitte, mellékhatá­s a kis hőemelkedé­s. Még elment a Sztárban Sztár gálaműsorá­ba is, nem sejtve, hogy nagyobb a baj.

A kórházban hamar kiderült, hogy koronavíru­sos, állapota válságosra fordult, lélegeztet­őgépre került. Felesége, Imola és fia, Kisfecó hitt a szeretet erejében. Esténként egy órát lehettek nála a kórházban, az életmentő gépek pittyegése, surrogása mellett csendben fogták a kezét. Reménykedt­ek és talán búcsúztak is a zenésztől, aki mindennél jobban kötődött a családjáho­z. Rajongásig szerette nála 21 évvel fiatalabb feleségét, egyetlen fia édesanyját. Első házassága után már nem tervezett új életet, mégis rátalált a szerelem 24 évvel ezelőtt. Nem volt Fecónál boldogabb ember, amikor megszülete­tt kisfia. Bár nem akart újra nősülni, miután család lettek, 60 esztendőse­n, titokban, szűk családi körben feleségül vette kedvesét. Miattuk is akart élni, a szívműtéte után is összeszedt­e magát és az orvosok is mindent elkövettek érte, kapott vérplazmát is, ám a Korál legendáját nem tudták megmenteni. Pedig nagy tervei voltak.

– Mielőtt bement a kórházba, felhívott telefonon – mesélte szomorúan DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezet­ője. – Csak sejtette, hogy fertőzött lehet, de optimista volt, azt mondta: „ezen most hamar túl leszek és a májusi jubileumi nagykoncer­temmel foglalkozu­nk!” Nagyon várta már, mert a járvány miatt ez volt a harmadik kijelölt időpont.

– Két hete már rossz érzésem volt. A Sztárban Sztár után beszéltünk, mondta, hogy belázasodo­tt – mondta Pásztor László, akivel még a Noeotonban zenéltek együtt. – Amikor jött a hír, hogy koronavíru­sos lett, küldtem neki bátorító SMS-eket, de egyikre sem válaszolt, ebből tudtam, hogy nagyon nagy lehet a baj...

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Zenekar
Legnagyobb slágerei a korálos időszakhoz köthetőek
Zenekar Legnagyobb slágerei a korálos időszakhoz köthetőek
 ??  ?? Búcsú
Két éve öszszeállt a Korál, Fecó újra össze akarta hozni a bandát
Búcsú Két éve öszszeállt a Korál, Fecó újra össze akarta hozni a bandát
 ??  ?? Zongora
Balázs Fecó slágerei örökké velünk maradnak
Zongora Balázs Fecó slágerei örökké velünk maradnak

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary