Blikk

A szülők válásakor eltűnt a kislány

Mindketten azt mondják, egyiküknél sincs a gyerek, a rend őrök sem találják

- Csikász Brigitta

A szülők évek óta húzódó vitája közben eltűnt kislányuk, Lilla, akit már a rendőrség is keres. Az apa azt mondja, Ausztriábó­l haza hozta és átadta szeptember­ben az anyukának, aki állítja: nincs nála a gyerek

MAGYARORSZ­ÁG — Hogyan fajulhat gyomorforg­ató háborúvá egy egykor gyönyörű szerelem, egy házasság, amelynek gyerek lett a gyümölcse? Az egykor szép kapcsolatb­an a férfi és a nő elkeserede­t t harcot v ív a gyermeküké­rt, egy ötéves kislány miatt, aki állításuk szer int eg y i kük nél sincs,

ezért a rendőrök eltűntként keresik!

– Eg y sza kértői vélemény kimondta, hog y az anya a depresszió­ja miatt nem képes gondoskodn­i a gyerek

ről, illet ve egy barátjának sms-ben azt írta, hogy úgy szúrhatna ki velem a legjobban, ha a túlvilágra költözne

Lillával együtt – idézte fel a borzalmas pillanatok­at lapunknak az Ausztriába­n élő apa, Bors Gergely. – Mivel ekkor 500 kilométerr­e voltam tőlük, nagyon féltem, hogy történik valami a kislányomm­al, ezért magammal vittem őt Ausztriába, ahol korábban éltünk.

Ezt persze az anya nem

hagyta anny iban, eljárások indultak a gyerekelhe­lyezés miatt itthon és Ausztriába­n is, de ezek nehézkesen folytak annak ellenére, hogy a Hágai Egyezmény alapján a kiskorú gyermekek üg yében soron kív ül, legfeljebb 6 héten belül ítéletet kell hozni.

– Az anya a két és fél évig tartó eljárás során csak kétszer látta a lányát – tudatta az anya ügyvédje, dr. Volni Emese a Blikk-kel.

Idén május 28-án a jogerős bírósági ítélet az anyának adta a szülői felügyelet­i jogot, de állítja, Lilla nem került hozzá.

– Az apa végül beleegyeze­tt abba, hog y szeptember 19-én átadja a gyereket az anyának, ám ez nem tör

tént meg – jegyezte meg dr. Volni Emese.

Az anya azonnal feljelenté­st tett, a kislányt mostanáig is körözi a rendőrség, hivatalosa­n ugyanis senki nem tudja, hol lehet. A Pest Megyei Rendőr-főkapitány­ság közölte lapunkkal, a szigetszen­tmik lósi rendőrök keresik Lillát. Az apa viszont állítja, hogy ő átadta a gyereket az ősz folyamán.

– Ha Lilla most nincs az anyjánál, akkor én sem tudom, hogy hol lehet – tette hozzá Bors Gergely, akinél az osztrák rendőrök rendszeres­en meg jelennek Lillát keresve. A szülők elmondása alapján tehát a gyereket a másik látta utoljára, de hogy hol van, az teljes rejtély. És valószínűl­eg csak az nem aggódik érte, aki bújtatja...

 ??  ??
 ??  ?? Hol lehet?
A szülők állítása szerint egyiküknél sincs Lilla (5), akit a rendőrök is nagy erőkkel keresnek Magyarorsz­ágon és Ausztriába­n is
Hol lehet? A szülők állítása szerint egyiküknél sincs Lilla (5), akit a rendőrök is nagy erőkkel keresnek Magyarorsz­ágon és Ausztriába­n is

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary