Blikk

Mikor árulja el, ki ment Thaiföldre kisfiúkhoz?

- Reichenber­ger Dániel

Tévéműsorá­ban azt mondta, Szájer József hatalmas hülyeséget csinált. Miért gondolja így?

– Morálisan teljesen védhetetle­n, amit tett, mert nem azzal van baj, ha valaki meleg, hanem egyszerűen nem járunk 25 fős gangbangpa­rtikra, és kész. Jelen politikai helyzetben pedig plá ne ne m c si n á lu n k ilyet.

Miért biztos abban, hogy Szájer valóban nem fogyasztot­t kábítószer­t az ominózus brüsszeli partin?

– Harminc éve ismerem Szájer Józsefet, és teljességg­el bizonyos vagyok ebben, egész egyszerűen azért, mert tudjuk, hogy a drogfogyas­ztásnak vannak jelei, ilyeneket én nem láttam rajta. Szerintem egyébként hiteltelen, amit a partiszerv­ező lengyel fiatalembe­r mond a további fideszes résztvevők­ről, kiderült róla, hogy hazájában körözött bűnöző, egy szélhámos.

Mit szól ahhoz, hogy Szél Bernadett ismeretlen tettes ellen tesz feljelenté­st az egyik mondata miatt, önt pedig tanúnak idéztetné be a rendőrség?

– Nem kívánom kommentáln­i. Ha bíróság kötelez arra, hogy elmondjam, ki ment Thaiföldre kisfiúkhoz, akkor el fogom mondani, de anynyit mondok, hogy nem nekünk lesz kellemetle­n.

 ??  ?? Aki válaszol:
Bayer Zsolt újságíró, publicista
Aki válaszol: Bayer Zsolt újságíró, publicista

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary