Papadimitriu Athina: földöntúli volt a szeretetük
Papadimit riu Athina színművészt Pécsi Ildikó rendszeresen választotta rendezéseiben a görög drámák női főszerepére. Utolsó kívánságaként pedig saját temetésének főszereplőjének is őt akarta: ő mondja majd a búcsúbeszédet. Erről Athina sem tudott, őt is meglepte a felkérés, de természetesen vállalja.
– Pécsi Anyunak hívtuk, mert minden problémánkat elmondhattuk neki, segített, ha másképp nem, addig beszélt a lelkünkre, amíg a baj egészen eltörpült. Erős nő, megértő, optimista, lélekgyógyító asszony volt. Csoda és boldogság volt vele minden előadás. Sokszor próbáltunk a gödöllői házukban, a munka olyan volt ott, mint egy grillparti. Abszolút megértem, hogy nem akart Édesjó Lajosa nélkül élni, mert közöttük a szeretet földöntúli volt – mondta szomorúan a színésznő.
Nemcsák
Károly színművész is sokat dolgozott Pécsi
Ildikóval
– Éreztem és tartottam tőle, hogy nem fogja túlélni imádott férje elvesztését, mert Ildikó nagyon mély érzésű ember volt. A köztük lévő szeretet legendás és példaértékű volt – mondta Nemcsák, aki a Színházi Dolgozók Szakszervezetében is évtizedekig kollégája volt az elhunyt művésznőnek. – Hatalmas művészi és emberi erejének minden cseppjét a legnagyobb alázattal állította a színház és kollégái jobb helyzetének szolgálatába.
Tordy Géza színművész a Tenkes kapitánya című sorozatban játszott az akkoriban szexszimbólumnak számító színésznővel.
– Akkor kötöttünk örök barátságot. A munkákon találkoztunk csak, de ott mindig jó hangulatot varázsolt maga köré. Imádtam vele dolgozni! Bennem az életerőtől kicsattanó képe maradt meg. Amikor láttam a tévében elfogyva, összetörten, ahogy karjánál fogva két oldalról támogatják, belesajdult a szívem. Azt gondoltam: ez nem lehet ő! – mondta megtörten Tordy.
Bodrogi Gyula színművész a Lindában is forgatott Pécsi Ildikóval, de a színésznő férjével, Szűcs Lajossal is barátok voltak.
– Megint egy olyan ember, kolléga ment el, akit nem lehetett nem szeretni. Mi nem jártunk össze egymással, csak úgy összefutottunk, de akkor, még évek múltán is úgy beszélgettünk, mintha tegnap váltunk volna el. Lajossal olyan szeretettel beszéltek egymásról, amilyet még senkitől nem hallottam. Mindketten hatalmas játékosok voltak, Lajos a futballpályán, Ildikó a színházban. Hiányozni fognak nekem. Az összeállítást írta:
Scherer Zsuzsa