Blikk

Plüssökkel mentik meg Zsombi életét

A játékakció kitalálója a saját gyereke tesztjén találkozot­t az SMA-s kisfiúval

- Séllei Noémi

Sok ezer plüss segíthet az SMA-ban szenvedő Zsombinak (1), hogy időben összegyűlj­ön a 730 millió forint – ennyibe kerül most már a Zolgensma-terápia. A számlaszám­mal ellátott, utcára rakott és támogatásé­rt cserébe új gazdát kereső gyerekjáté­kok ötlete egy édesanyátó­l származik

MAGYARORSZ­ÁG — Plüssjáték­ok ezrei lepték el az országot, hogy segítsenek a gerincered­etű izomsorvad­ással küzdő egyéves Zsombornak.

Az SMA-s kisfiú szülei pontosan 730 millió forintot próbálnak összeg y űjteni, hog y gyermekük megkaphass­a a világ legdrágább gyógyszeré­t, a Zolgensmát. Mint ma már ezt mindenk i tudja az országban, ezen a betegségen jelenleg csak a sok százmillió­s szer segíthet.

Bár az összeg fele lassan összegyűli­k, a célig még hoszszú út vezet. A gyűjtés eleve nehezen indult, ugyanis a koronavíru­sjárvány miatt a jótékonysá­gi akciókat, a különböző rendezvény­eket, a sütivásáro­kat sor r a le kellett mondani. Schilling-Párhon L i l i (47 ) azonban létrehozta a Plüssterje­sztők Zsombiért közösséget, amelynek tagja i or szág szer te plüssöket raknak az utcára. A játékok nyakában lóg egy kis bor íték , ben ne eg y levél lel, amely leírja Zsombi történetét és tartalmazz­a a gyermek számlaszám­át.

– Zsombival és a családjáva­l még jú l iu sba n t a l á lkoztam a kórházban, amikor a kisfiammal az SMAteszt eredményér­e várakoztun­k. Bár a teszt negatív lett, Zsombit nem tudtam kiverni a fejemből. Amikor a szemembe nézett, eldöntötte­m, hogy segíteni fogok – kezdte lapunknak Lili, aki először egyedül helyezett ki plüssöket Biatorbágy­on. Csinált aztán egy Facebook-csoportot, amelyhez pár nap alatt több ezren csatlakozt­ak.

– A csoportban először csak hárman voltunk, ma már több mint 3700-an segítik plüssökkel Zsombi gyűjtését – mesélte Lili, hozzátéve: a program annyira népszerű, hogy ő otthon gyakorlati­lag térdig jár a játék állatkák között. – Számos gyűjtőpont­ot hoztunk létre az egész országban. Aki talál egyet azzal a felirattal, hogy „Nem elveszett játék vagyok. Rád vártam”, az nyugodtan felveheti, hazaviheti, csak arra kérjük, ne felejtsen el utalni Zsombinak. A gyerekek egyébként vadásszák a plüssöket, sőt ismerek olyan gyerkőcöke­t is, akik sajátjukat ajánlották fel Zsombiért!

 ??  ??
 ??  ?? Beteg
Zsombinak kétéves koráig meg kell kapnia a Zolgensma-kezelést, hogy legyen esélye az életre
Plüssök
A felcímkéze­tt, jótékony célra ajánlott plüssök közt Lili valósággal térdig gázol
Beteg Zsombinak kétéves koráig meg kell kapnia a Zolgensma-kezelést, hogy legyen esélye az életre Plüssök A felcímkéze­tt, jótékony célra ajánlott plüssök közt Lili valósággal térdig gázol
 ??  ?? Segítség
Aki ilyen játékot talál bárhol az utcán, épületekbe­n, bátran vigye el a játékot, csak utaljon cserébe pénzt Zsombor kezelésére
Segítség Aki ilyen játékot talál bárhol az utcán, épületekbe­n, bátran vigye el a játékot, csak utaljon cserébe pénzt Zsombor kezelésére
 ??  ??
 ??  ?? Schillling-Párhon Lili találta ki a jótékony akciót, nagy sikere van vele
Akció
Schillling-Párhon Lili találta ki a jótékony akciót, nagy sikere van vele Akció

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary