Mitől nőtt a hitelezési kedv a válság ellenére?
Csaknem 1600 milliárd forint hitelt nyújtottak a bankok az idei év első tíz hónapjában, ami 1 százalékkal több, mint a tavalyi időszakban. Minek köszönhető vajon a hitelezési kedv?
– Elsősorban a babaváró hitel beindításának, emiatt emelkedett a kihelyezett hitelek összege. Enélkül alighanem csökkenés mutatkozna. Ám sokan éltek a lehetőséggel, ezt vették fel lakáshitel helyett, vagy azt kiegészítendő.
Melyek azok a hitelezési formák, amelyek számottevően viszszaestek?
– Az biztos, hogy a korábbi népszerű személyi kölcsönök nagyon megcsappantak. A bankok ugyanis főként a járvány okozta válság miatt jelentősen szigorítottak a feltételeken. Aki munkanélkülivé vált, csökkent a fizetése, vagy épp a legérintettebb vendéglátás-turizmus szektorban dolgozik, az nem biztos, hogy hozzájutott a várt hitelhez az idei évben.
Meglehet-e a böjtje annak, hogy esetleg sok család akár kényszerűségből is túlvállalta magát a hitellel, s bajba kerül a törlesztéssel?
– Nem gondolom, hogy az idén hitelt felvevők kerülnek bajba, éppen az említett szigorítások miatt. Sokkal problémásabb kérdés, hogy a korábbi hitelek törlesztői a moratórium decemberi lejártával miként lesznek képesek újra fizetni a részleteket. Különösen a hitelkártyák esetében jelenthet kockázatot a törlesztés újraindulása. A hitelkártyák kamata ugyanis 30% körül van, emiatt a kamatteher a moratórium 9 hónapja alatt jelentős összegre hízhatott. Ezt pedig egyenlő részletekben, várhatóan 12 hónap alatt kell majd megfizetniük az adósoknak.
G. Z.