Karácsonykor is jót tesz Béres Alexandra
É de sanyja emlékére jótékonykodik karácsonykor Béres A lexandr a (4 4 ). A sportoló tavaly veszítette el imádott édesanyját, Magdolnát, aki korábban évekig küldött karácsonyi ajándékot a rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeknek. Alexandra ezt a hagyományt szeretné tovább vinni, ezért idén ő is részt vesz a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi adománygyűjtő kampányában, a 17. Országos Cipősdoboz Akcióban.
– Anyu tavalyi elvesztése máig nagyon fáj, és úgy érzem, hogy így tovább viszem a hagyományt, amit ő teremtett. Mindig olyan sok öröm volt abban, hogy csomagolt, gyűjtötte a kis ajándékokat, hatalmas szeretettel készítette össze a dobozokat, és utána könnyes szemmel, büszkén mesélte, hogy volt olyan kisgyerek, aki levélben köszönte meg neki az ajándékot – mondta. Alexanra idén egyedül készítette össze a csomagot, lányait, Pannát (11) és Flórát (6) egyelőre nem vonta be.
– Egy kislánynak való dobozt készítettem, és bár én nem vagyok édesszájú, egy kis keksz került bele. Parfüm, köny v, színező, hajcsat és hajpánt is van benne, remélem, hogy örülni fog neki, aki kapja – mesélte Alexandra, aki idén leginkább arra vágyik, hogy
m i nél töb - ben t udja na k együtt lenni az ünnep alatt.
– Idén a legnagyobb ajándék az lenne, hogy a családból minél többen tudnánk együtt tölteni az ünnepeket. Anyukám tavaly ment el, ahogyan a férjem, Krisztián édesapja is, így még fontosabb, hogy sok időt töltsünk a szeretteinkkel. Krisztián anyukája Amerikában él, most abban reménykedünk, hogy nem törlik a járatát, és velünk lehet majd.