Blikk

Angliában rekedtünk a Covid miatt!

- Blikk-információ

Százezrek próbáltak kijutni Dél-Angliából, miután lezárták a területet egy új, gyorsan terjedő koronavíru­störzs miatt. Kinti magyarok mesélték el a Blikknek, milyen a karácsonyi karantén

A családláto­gatás

is tilos a kijelölt zóná

ban, amit egyébként

nem hagyhatnak el

LONDON—BUDAPEST —

Egy új, az eddiginél gyorsabban terjedő koronavíru­störzs-mutáció jelent meg Londonban és Dél-Angliában, ezért ezt a területet szombat éjféltől teljesen lezárták. Boris Johnson (56) brit minisztere­lnök szombaton jelentette be, hogy a Londonban és Anglia délkeleti részén keringő vírus akár 70 százalékka­l fertőzőbb lehet, mint az eddigi kórokozó. Kiderült az is, hogy az új koronavíru­störzs 0,4-del vagy ennél nagyobb mértékben emelheti a járvány terjedési ütemét mérő R reprodukci­ós mutatót, amely országos átlagban 1,11,2 között van. Ez azt jelenti, hogy tíz beteg átlagosan 11-12 másik embernek adja át a koronavíru­s-fertőzést, ez a szám azonban jelentős mértékben emelkedett múlt héten. Folyik annak a vizsgálata is, hogy az új törzs amellett, hogy gyorsabban fertőz, okoz-e magasabb halálozási arányt.

A bejelentés után az emberek pánikszerű­en kezdték elhagyni az érintett területeke­t, hiszen ez volt az utolsó esélyük, hogy kijussanak, és az előre tervezett karácsonyi programot megejthess­ék a rokonokkal. Kérdés persze, hogy az szerencsés-e ebben a helyzetben.

A szigorúbb angliai intézkedés­ek oka ugyanis éppen az, hogy a most mutálódott kórokozó gyorsabban terjed az eddigi korlátozás­ok mellett is, így csak újabb szigorral lehet a vírus útját állni.

– Pont beszélgett­ünk a párommal, hogy eddig minden hasonló bejelentés után 2-3-4 nappal később léptek életbe az aktuálisan bejelentet­t korlátozás­ok, ezúttal pedig gyakorlati­lag 8 órával a beszéd elhangzása után már nem mehettünk sehova – mondta a Blikknek Bea, aki párjával, Krisztiánn­al évek óta éppen a mostani lezárásokk­al érintett délangliai területen él. Londontól 60 kilométerr­e laknak, és mint mesélte, őket is érinti az új korlátozás. – A barátainkk­al december 25-ére terveztünk egy kisebb karácsonyi összejövet­elt, de ezt most le kellett mondanunk. A szombati bejelentés­ek előtt ugyanis még az volt a szabály, hogy három háztartás ünnepelhet­ett volna együtt, de most már kizárólag az egy háztartásb­an lakók karácsonyo­zhatnak együtt. Tehát a kijelölt zónában a családláto­gatás is tilos – mondta Bea a Blikknek. Krisztián elmondta, hogy az angolok kormányzat­i tájékoztat­ó oldala szerint kifejezett­en tiltva van, hogy a lakóhelyet elhagyják a 4-es zónában élők. Rendkívüli okok persze itt is kivételt képeznek. De csak a kijelölt, dél-angliai zónán belül. A zóna elhagyásáh­oz külön engedély kell.

 ??  ?? Pánik
Szombat éjfél óta le van zárva Anglia egy része. A bejelentés után mindenki elutazott a körzetből, hogy karácsonyo­zni tudjon
a rokonokkal
Pánik Szombat éjfél óta le van zárva Anglia egy része. A bejelentés után mindenki elutazott a körzetből, hogy karácsonyo­zni tudjon a rokonokkal
 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary