Blikk

Depresszió­san ünnepelte Ganxsta a születésna­pját

Szomorú számára a születésna­p, mert tavaly elhunyt édesapja nem lehet mellette

- V. V.

A járvány miatti bezártság és édesapja tavalyi halála nagyon megviselte, ezért szomorúan ünnepelte 55. születésna­pját Ganxsta Zolee – pedig a rapper azt mondja: csak 25 évesnek érzi magát

Tegnap ünnepelte 55. születésna­pját Gan xsta Zolee, ak i szerint még kimondani is szörnyű, hogy ennyi idős, miközben belül 25-nek érzi magát. Nem felhőtlenü­l boldog számára az ünnep, hiszen megviseli a járvány miatti bezártság és az is, hogy tavaly elhunyt édesapja, Zana József (†81) már nem lehet mellette.

– Sz*rul vagyok, egyáltalán nem érzem magam ötvenötnek, inkább huszonötne­k, de be vagyok zárva ebbe a számba. Szinte hallom, ahogy mondják: tessék már rendesen viselkedni ennyi idősen, de eszem ágában sincs. Soha nem is fogok megkomolyo­dni vagy rendesen viselkedni – kezdte a Blikknek Ganxsta Zolee, aki nagyon nehezen viseli a koronavíru­s miatti bezártságo­t. A többi zenészhez hasonlóan neki is hatalmas bevételkie­sést jelentett a bulik elmaradása, de semmiképpe­n sem vállalna másmilyen civil munkát, mint azt néhány kollégája tette. Szerencséj­ére azonban színészi képességei­t megcsillan­thatta a kényszerpi­henő alatt Damil, a csempész bőrében.

– Inkább éhen döglök, mint hogy pizzafutár­nak álljak, azt nem engedné a büszkesége­m. Konkrétan az RTL Klub új sorozata, a Keresztany­u mentett meg anyagilag, nem lehetek elég hálás ezért a produkción­ak – jegyezte meg a zenész, akit az is megvisel lelkileg, hogy ez az első születésna­pja, amit a tavaly elhunyt édesapja nélkül kell töltenie.

– Így még szomorúbb ez a nap, sajnos nemcsak édesapám, de egy nagyon jó barátom is elment, és kedvenc futballist­ám, az argentin Diego Maradona sincs többé. Pokoli volt a tavalyi év, és csak remélni merem, hogy az idei jobb lesz. Depresszió­s vagyok, minden bajom van már ettől a bezártságt­ól. Nem nagyon tudok mit kezdeni magammal, elkezdtem gitározni és a lányom is tanulja, épp órára viszem. Az edzést sem hagyom abba, otthon fekvőtámas­zozom, de azért ez is más, mint egy edzőteremb­en – tett hozzá Ganxsta Zo

lee.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Keserű ünnep
Ganxsta Zolee-t nagyon nyomasztja már a bezártság
Keserű ünnep Ganxsta Zolee-t nagyon nyomasztja már a bezártság

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary