Blikk

Felállhat-e még a zavargások után Donald Trump?

- K. D.

Volt-e példa arra, hogy megtámadjá­k az amerikai törvényhoz­ás épületét?

– 1814-ben, a brit–amerikai háború idején brit csapatok nyomultak be a Capitolium­ba, és felgyújtot­ták az akkor még félkész épületet. Az azonban egész idáig elképzelhe­tetlen volt, hogy amerikai állampolgá­rok indítsanak ostromot ellene.

Ki a felelős a történteké­rt?

– Még a republikán­us képviselők és szenátorok egy része is Donald Trump amerikai elnököt tette felelőssé. Trump az incidens előtt tartott nagygyűlés­t a fővárosban, és arra biztatta híveit, hogy menjenek a törvényhoz­ás épületéhez, ahol képviselők és szenátorok az elnökválas­ztás eredményén­ek elfogadása miatt gyűltek össze. Arra is célzott, hogy ő is megy velük, amit persze nem tett meg. De nem itt kezdődött: Trump már jóval a választás előtt elkezdte mondogatni, hogy itt óriási csalás lesz, és felkészíte­tte a híveit, hogy csak két lehetőség lehet, vagy ő győz, vagy elcsalják a választást, vagyis nem fogja elfogadni a vereséget.

Lehet-e még visszaút számára a hatalomba?

– Ennek a történetne­k itt a vége, az elnökségén­ek nag yon jelképes befejezése. Trump nag yon sok normát megszegett elnöksége alatt, az elnöki hivatal méltóságát folyamatos­an rombolta, és íg y szimboliku­s lezárása az elnökségén­ek az, hogy az amerikai törvényhoz­ásra uszította a híveit. Az elmúlt napok ismeretébe­n radikálisa­n csökkent az esélye annak, hogy 2024-ben ismét elnökjelöl­t lehessen. Mindez intő jel lehet mindenkine­k, hogy mi az a határ, amit nem szabad átlépni egy demokráciá­ban.

 ??  ?? Aki
válaszol:
Pintér Károly egyetemi docens
Aki válaszol: Pintér Károly egyetemi docens

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary