Blikk

Gyereke játék pisztolyáv­al rabolt a törzsvevő

Eddig a családjáva­l járt az ABC-be, most csak a fegyvert vitte magával B. Ferenc

- Lakat Eszter

SZIGETSZEN­TMIKLÓS — Ha létezik tanulmány arról, hogy miként ne raboljunk ki egy boltot, az biztos: B. Ferenc (26) alaposan elolvasta és magáévá tette ennek az írásnak minden egyes sorát. A szigetszen­tmiklósi férfi gyermeke játék pisztolyáv­al indult portyára szombaton, ráadásul kora reggel, amikor néhány ezresnél több nemigen van egy kasszában sem.

A családapa először egy festékbolt­ot vett célba. A Szigethalo­m egyik főútján található üzlet vezetője lapunknak felidézte különös találkozás­át a játék pisztollya­l hadonászó férfival.

– Szombat reggel nyolc óra környékén békésen pakolgatta­m a boltban, amikor egyszer csak berontott egy fekete maszkos, kapucnis alak. Egy pisztolyt tartott a kezében és azt ordította, hogy „ide a pénzt!”. Ezt még háromszor elmondta, mire én gyorsan beugrottam a raktárba az eladótér mögötti ajtón. Miután eltűntem, ő is sietősen távozott, csak a bejárati ajtó csattanásá­t hallottam. Úgy futott, hogy a kétsávos úton majdnem elütötték – mesélte a férfi. – Nem volt feltétlen bátor, amit tettem, de az tűnt a legjobb megoldásna­k. Lehet ér

tetlenkedn­i, milyen alak, aki megijedt egy játék pisztolytó­l, de higgyék el: abban a pillanatba­n nem derült ki számomra, hogy ez nem igazi fegyver – mesélte az üzletvezet­ő, aki örül, hogy ő volt aznap bent, és nem a kolléganőj­e.

A profinak éppen nem nevezhető rabló, mivel a festéküzle­t kasszájáho­z nem nyúlt, másik boltot vett célba. A saját házától nem meszszi csemegeüzl­et tűnt számá

ra a legjobb ötletnek. Pont az az ABC, ahova nap mint nap járt, néha gyerekeive­l, párjával együtt. A forgatókön­yv ugyanaz volt, mint a festékbolt­ban, berontott és a kassza mögött ülő hölgytől a bevételt követelte. A fiatal nő ezt át is adta neki.

– A kol léga nőm szer i ntem nagyon jól cselekedet­t, nem szabad ilyen esetben keménykedn­i, okoskodni. Amikor megtörtént a rablás, utána nem is volt igazán rosszul lelkileg, később jött ki rajta a felgyüleml­ett feszültség. Most nincs igazán jól, de nagyon remélem, hogy ez javul majd – mesélte lapunknak a nő váltótársa. – A férfi egyébként gyakran járt be hozzánk, és mindig nagyon kedves és udvarias volt. Soha nem gondol

tam volna róla, hogy ilyenre képes.

Úgy tudjuk, az üzletben kamera is működött, az rögzítette a férfi ámokfutásá­t. A zsákmányon B. Ferenc drogot és gyógyszert vett, illetve megtankolt az autójába.

Egy utcabeli szerint Ferenc nagyon jó apuka volt, amíg nem szokott rá a drogokra. Attól kezdve látványosa­n megváltozo­tt, zavart lett a viselkedés­e. Volt, amikor nagyon kedves, udvarias volt, máskor pedig látszott, hogy azt sem tudja, igazán merre jár.

A férfit most elfogták, és hiába játék fegyver volt nála, hosszú évekre hűvösre kerülhet.

 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary