Éhezők viadala
Révfalvi Dorottya (jobbra), az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője gyakran meglátogatja a családot
Egy kis hús, egy falatka sajt – sokkal többre már nem vágyik egy fővárosi, kizárólag rokkantnyugdíjakból tengődő háromtagú család, amelynek nagyjából háromszor 40 ezer forintból kell megélnie. Ez több mint a felével kevesebb, mint az egygyermekes családok létminimuma, azaz 243 ezer forint.
Legmerészebb álmaikban egy akadálymentesített életteret és nyugodt hétköznapokat látnak, a valóság azonban nem sok időt enged az ábrándoknak.
– A legnehezebb napról napra élni – csuklott el Balogh Istvánné Edit (53) hangja.
– A házunkon jelzálog van, mindhárman betegek vagyunk, a betevőnk közel harmada gyógyszerekre, másik harmada pedig a rezsiköltségre megy el. Ételre alig marad.
Csak a legalapvetőbb élelmiszerekre költünk. Krumplilevest, tojásos nokedlit, egy
Húsról és felvágottról csak ábrándozik Edit családja, krumplileves viszont gyakran kerül az asztalra
szerű ételeket főzök, de sokszor már a hónap közepén üres a hűtőszekrény.
Sajtot, halat, felvágottakat soha nem eszünk, húst is csak ritkán – mesélte könnyeit visszafojtva az asszony, aki tíz évvel ezelőtt még konyhán dolgozott, ám a veséje felmondta a szolgálatot. Évekig dialízisre járt, mostanra pedig új szervével is gond adódott, valamint gerincsérvvel is műtötték.
A férje, bár több mint 30 évet dolgozott egy vállalatnál, a koronavírus-járványnak „köszönhetően” elveszítette az állását, ízületi és egyéb egészségi problémái miatt pedig őt is rokkantosították. Edit így most két embert ápol, lánya, Dzsenifer ugyanis oxigénhiánnyal született 21 évvel ezelőtt, aminek következtében visszamaradt a fejlődésben, és élete végéig tolószékbe került. A házból csak lépcső vezet az udvarra, és a lakáson belül is nehezen közlekedik.
– Csak a szobámba és a mosdóba tudok kigurulni, a nappaliba lépcső vezet, anyukám pedig már nem bír leemelni egyedül
– szomorodott el Dzseni, akinek pillanatnyi örömet csak az a csomag keksz szerzett, amelyet az Ökumenikus
Dzsenifer gyerekként kerekesszékbe kényszerült, anyukája már nem bírja leemelni a lépcsőn, segítségre szorul
Segélyszervezet ottjártunkkor adott át a lánynak.
– A pandémia alatt nagyjából havi egy élelmiszercsomaggal segítjük a családot – kezdte Révfalvi Dorottya, az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjának vezetője.
– A krízishelyzetben lévőket először krízistámogatásban részesítjük, megoldásokkal segítjük őket, akár azzal, hogyan kerülhetnek vissza az állami ellátórendszerbe. Ha azonban egy adott család minden hivatalos próbálkozása kudarcba fullad, akkor élelmiszercsomaggal, ruhával, tanés tisztítószerekkel, gyógyszerekkel,
vagy éppen takarékossági tanácsokkal is tudjuk segíteni őket.