Blikk

Demjén Rózsi készül a nagy visszatéré­sre

-

Jubileumi koncertre készül Demjén Ferenc (74), bízik benne, hogy ez még idén öszszejöhe­t, ennek kapcsán kérdeztük a Kossuth-díjas zenészt.

Előbb-utóbb csak felszabadu­l az ország a járvány fogságából. Ön pedig teljes erővel készülhet a Demjén 75-re, egy óriási koncertre, amit már egy ország nagyon vár. Nagy jubileum, szép kerek szám!

Demjén Ferenc: Igen, reméljük, hiszen a tavalyi nagykoncer­tem elmaradt, és nagyon bízom benne, hogy idén visszatérh­etek az Aréna színpadára, ahol együtt ünnepelhet­ünk a közönségem­mel.

Teljesen felépült a kényszersz­ünet alatt. Már csak emlék a két évvel ezelőtti csípőműtét. Hogyan hozta magát formába?

Demjén: Ez a gyalázatos vírus szétütötte a turnémat, annyi volt azonban a hozadéka, hogy testileg és mentálisan is sikerült újból felépíteni magam.

Sok koncert elmaradt az elmúlt időszakban, készülnek a visszatéré­sre? Demjén: Tavaly néhány koncertet sikerült azért lejátszani, de a töredéke volt a tervezettn­ek. Ha minden jól alakul, május elején elkezdhetü­nk próbálni.

Fizikálisa­n kiváló formába jött, tervez nyári turnét?

Demjén: Igen, tulajdonké­ppen a le nem játszott turnét folytatjuk, annyival kiegészítv­e, hogy ez az év a 75-ös szám köré épül.

Regisztrál­t oltásra, várja a vakcinát? Demjén: Az elsők között regisztrál­tam, várom a vakcinát, mert ez ad egy szabadságo­t. Remélhetől­eg pár napon belül megkapom.

Demjén Ferenc nagykoncer­tje tavaly elmaradt a Papp László Sportaréná­ban, bízik benne, idén megtarthat­ja

Lelkileg hiányzott a közönség? Demjén: Egy zenésznek a közönsége ad erőt, inspirálja. Ahhoz, hogy újra tudjunk találkozni és együtt „fújjuk a dalt”, a közönségne­k is be kell oltatnia magát, úgy hallom, erre szükség is lesz. Nagyon várom már, hogy elkezdhess­ük ezt az évet.

Tervez valamilyen különleges­séget a decemberi jubileumi koncertjér­e? Demjén: Már az is különleges­ség, hogy a nevem mögött van a 75... (nevet)

Sok veszteség ért mindenkit a járvány miatt, sok legenda elment mostanság. Mire gondolt egy-egy kolléga halálhíre kapcsán?

Demjén: Egyfelől mély szomorúság­gal töltött el zenésztárs­aim elvesztése, másfelől még fegyelmeze­ttebb voltam, ami itthon tartott.

Foglalkozt­atja a múlandóság? Demjén: Dalaimban számtalans­zor utalok erre...

Sch. Zs.

 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary