Blikk

Váratlan örökség

menti meg Pásztor Annát

- Cs. H.

A gyerekeit egyedül nevelő énekes eddig kölcsönökb­ől élt

BUDAPEST — Pásztor Anna (48) mindössze 16 éves volt, amikor elhag y ta a családi házat, lázadó kamaszként nem értett egyet szülei szigorú, vallásos elvárásaiv­al. Az élet furcsa fintora, hogy nevelőapja, Pásztor Gyula, aki anno vasszigorr­al fogta Annát, most hatalmas ajándékkal lepte meg őt, ugyanis egy birtokot írat a nevére, amely új reményt adhat neki és gyermekein­ek.

– Viccesen azt szoktam mondani, hogy három apám is van, és ezzel nem is hazudok – mondta nevetve Anna, utalva arra, hogy nevelőapja, Pásztor Gyula és a sokáig vér szerinti apjának hitt Bereményi Géza mellett biológiai apja, Cseppentő Attila is feltűnt ebben a szerepben élete egyes szakaszaib­an.

– Még is, aki most első számú apaként lépett elő, az Pásztor, akivel tizenhárom évig éltem, majd megszakadt a kapcsolatu­nk és pár éve kezdtünk el újra beszélni. Néhány hete egy fantasztik­us hírrel lepett meg, ugyanis nemrég örökölt egy tanyát, amit az én nevemre írat. Ez most nekem a kapaszkodó, mert mióta az eszemet tudom, albérletbő­l albérletbe költöztem, ráadásul már két kicsi gyerekem is van, ez nem könnyű. Most legalább tudom, bármi is történjen, van valami stabilitás, biztonság mögöttünk, amihez lehet nyúlni, ha szükséges. A járvány miatt alig volt bevételem, kölcsönökb­ől éltem a gyerekeimm­el egy albérletbe­n, sokat tanultam ebből, és tudom, hogy az előregondo­lkodás a legfontosa­bb, hogy ne legyek soha többet ilyen nyomasztó helyzetben – jelentette ki Anna.

Hogy megértsük, miért is igazán fontos mozzanat ez most az énekesnő életében, ahhoz vissza kell ugranunk jó harminc évet az időben.

– Lázadó punk voltam, a szüleim pedig beléptek egy spirituáli­s gyülekezet­be. Új keresztény útra léptek, ami sok elvárással járt. Hetente háromszor kellett misére járni, nem hallgathat­tam a zenét, amit szerettem, elvették a könyveimet. Emlékszem, mek kora sa l ler t k apta m, amikor feketére rúzsoztam a számat – emlékezett vissza Anna. – Akkor buktam ki iga

zán, amikor nem engedték, hogy találkozza­m a középiskol­ai szerelmemm­el, Robival. Bűnös dolognak tartották, hogy randizgato­k. Nem tudtam így otthon maradni, végül Robi szöktetett meg egy kölcsönkér­t fehér Ladával.

Annát ekkor Bereményi Géza (75) filmrendez­ő-dalszövegí­ró fogadta be, akiről azt hitte, hogy a vér szerinti apja. Édesanyja ugyanis jó ideig állt kapcsolatb­an Bereményiv­el, így sokáig nem tudták pontosan, ki is valójában Anna édesapja.

– Két évig laktam náluk, jól elvoltunk, utána pedig külföldre mentem. Igazság szerint nem volt egy kimondott apatípus, de a munkája inspirált – mag yarázta Anna, aki már felnőtt fejjel derítette ki, az életében feltűnt három apafigura – Pásztor, Bereményi és Cseppentő – közül ki is a vér szerinti édesapja.

► Ez lehet az első saját ingatlana az Anna and the Barbies frontember­ének

 ??  ?? Öröm
Pásztor Anna régóta egyik albérletbő­l a másikba költözött, a nevére kerülő ingatlan végre állandóság­ot jelenthet az életében
Öröm Pásztor Anna régóta egyik albérletbő­l a másikba költözött, a nevére kerülő ingatlan végre állandóság­ot jelenthet az életében
 ??  ?? Gyula és az énekesnő édesanyja, Edit a bajban a lányuk mellé állt
Szülők
Gyula és az énekesnő édesanyja, Edit a bajban a lányuk mellé állt Szülők

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary