Otthona helyett az utca maradt Nikinek
A nyomorúságos
otthon helyett in
kább a hajléktalanlé
tet választotta a lány
Mindkét szülőjét elvesztette Nikolett, miután az apja megölte az édesanyját. A férfi hosszú időre a rácsok mögé került, a hajléktalanként tengődő lányának pedig mindennap küzdenie kell a túlélésért.
– Édesanyám a válása után ny últ az italhoz, apám pedig az anyja halálát követően kezdett inni. Az eg y ik kórház pszichiátriáján ismerkedtek össze és szerettek egymásba. Apám azután került oda, hogy megpróbált végezni magával, de egy olyan vágányra feküdt, ahol nem jártak a vonatok – mesélte a Blikknek Nikolett (33), akinek a születése után sem hagytak fel szülei a züllött életvitelükkel. Az alkohol fogságában egyre gyakrabban balhéztak, ami odáig vezetett, hogy 2013-ban a húszas évei közepén járó nő inkább elmenekült otthonról és hajléktalanként különböző szállókon húzta meg magát. Munkatársainkkal most viszszatért a mostoha gyermekkorának helyszínére.
– 2015. február 11-én történt a gyilkosság, 99 szúrással ölte meg apám az anyámat, de én csak két nappal később értesültem róla e-mailben az egyik szomszédtól. Arról szóltak a hírek, hogy egy kefiren vesztek össze, tudomásom szerint viszont egy alma robbantotta ki a vitát, de apám azt sem tudta elviselni, hogy az édesanyám nem köszöntötte fel, pedig aznap volt a születésnapja – emlékezett vissza a fiatal nő.
Ami tény: P. Henrik (63) a VIII. kerületi lakásukban a vita közben két késsel hátulról mészárolta le a volt feleségét, F. Katalint (†62). A holttestet lefújta dezodorral, hogy ne zavarja a holttest szaga, letakarta nejlonnal, és még két napot együtt töltött vele. Tettéért jogerősen 14 év börtönt kapott.
– Hónapokkal előtte láttam őket utoljára. Édesanyám az alkohol miatt lebénult. A halála előtt már csak segítséggel tudott járni, szörnyen meghízott, az ideje nagy részét a tolószékében töltötte. A tragédia után én takarítottam fel a vérét, a szörnyű részletekről pedig csak a másnapi újságból értesültem – mondta a tragikus sorsú nő, akinek már a világrajövetele sem volt zökkenőmentes. Kétszer tekeredett a nyakára a köldökzsinór, az oxigénhiánytól pedig enyhe fogyatékosságot állapítottak meg nála. Emiatt tanulási nehézségei voltak, de a ruhakészítői szakmát így is kitanulta. Filmbe illő életéről egy dal is születet t, Guessous Mesi Junior Prima díjas énekesnőtől.
– A tárgyalásokon apám azt mondta, hogy sajnálja a történteket, de én nem tudok neki megbocsátani. Azóta nem láttam, nem tudom rávenni magam, hogy bemenjek hozzá, de telefonon szoktunk beszélni – tette hozzá Nikolett. Hihetetlen, de a féltestvére 2009ben, mindössze 37 évesen szintén gyilkosság áldozata lett, miután egy szórakozóhelyen agyonverték.