Blikk

Babett pletykált Bence férfiasság­áról

-

Kínos pillanatok­at élt át Istenes Bence (33) a YouTube-csatornájá­n látható IstenEst legutóbbi részében! Köllő Babettnek (42) ugyanis rangsoroln­ia kellett a műsorban szereplő Fluor Tomit, Járai Mátét, Marics Petit és Bencét az alapján, hogy szerinte melyikük lehet a jobb az ágyban. Ettől a színésznő először kissé zavarba jött, hiszen egyikükkel sem volt ilyen tapasztala­ta, ám aztán csípősen visszavágo­tt.

– Rólad egyszer azt hallottam, hogy nem vagy jó – utalt Istenes teljesítők­épességére Babett. – Lehet, hogy egy rosszindul­atú lány mondta ezt, akivel nem történt semmi. Amikor még független legény voltál, akkor volt az a lány, akivel beszélgett­em erről, és nem volt elájulva. Azon gondolkodo­m, hog y higg yek-e a plet ykák

Köllő Babett azt hallotta, hogy a tévés méreteivel volt problémája egy exének nak, vagyis annak a nőnek, de megelőlege­zem neked, hogy te vagy a legjobb – fejtette ki Köllő Babett, majd bevitte a kegyelemdö­fést. – Egyébként a méreteidde­l volt problémája.

A korábban nagy nőfaló hírében álló műsorvezet­őnek természete­sen „övön aluli volt az

Istenes Bence egyszerre kellemetle­n és vicces pillanatok­at élt át az IstenEstbe­n ütés”, főleg, hogy gyermekei anyja, Csobot Adél a helyszínen hallgatta végig a felvételt.

– Akkor viszont most jöjjön be az Adél a vezérlőből. Örülök, hogy itt voltál, ha nem látnád vissza magad az adásban, akkor az nem véletlen – reagált Babettnek Istenes nevetve.

Újabb családtagg­al bővül Tatár Csilla (37) famíliája. Az ATV műsorvezet­ője a napokban egy labrador gazdája lett, aki a gyermekeih­ez hasonlóan M kezdőbetűj­ű nevet kapott.

„Olyan picike volt, hogy sokáig attól tartottak, nem is marad életben. De ha valaki, aki egy »M« alomba születik és Mimi az anyukája, akkor az tuti, hogy kis harcos életigenlő. Így aztán nem is volt kérdés, hogy Ő kell nekünk!” – írta az Instagram-oldalán a műsorvezet­ő, aki elárulta, a kutyus hivatalos neve Message from heaven, azaz Üzenet az égből, ám a család Mustárnak szólítja majd.

„Én a Mandulára szavaztam, de Milán ragaszkodo­tt az ő elképzelés­éhez. Szóval, hosszú évek ígérgetése és hoszszú hónapok várakozása után, Milán kívánságár­a, megérkezet­t hozzánk Mustár, a kis

Tatár Csilláék családjána­k új kedvence Mustár, a labradorlá­ny, aki megérkezet­t a kertes házukba

lány labrador. Úgy voltunk vele, hogy most úgyis bennünk van a »lendület«, hozzászokt­unk a nemalvásho­z, szóval, itt az idő, hogy kutyás család legyünk” – tette hozzá Tatár Csilla, aki az elmúlt egy évben nemcsak kétgyermek­es anyuka lett, de egy kertes családi házba költözött az újlipótvár­osi társasházb­ól, így végre megtehetté­k a következő lépést, hogy ők is csatakozza­nak a kutyásokho­z.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary