„Ürességet érzek, már enni sincs kedvem”

Egyre rosszabbul van lelkileg Sas özvegye

Zsuzsa emlékeibe feledkezik, és szenved a magánytól

Immár két hónapja nincs közöttünk Sas József (†82). A Jászai Mari-díjas művész hatalmas űrt hagyott maga mögött, hiányzik a közönségnek, a barátainak, de legjobban élete párjának. Komjáti Zsuzsa (70) visszavonult a nyilvánosságtól, ám most mégis kivételt tett a Blikk-kel, elmondta, mit érez, hogyan telnek napjai a férje nélkül.

A nagy nevettető élete utolsó szakaszában már inkább sírásra késztette a közönséget. Amikor

A hosszú ideje betegeskedő legendás humorista, a kabarékirály Sas József január 17-én hunyt el koronavírusban

két éve kiderült, hogy Sas József egy thaiföldi nyaralás során agyvérzést kapott, már sejteni lehetett, hogy ennek a csodálatos életútnak tragikus befejezése lesz. Az énekes és prózai szerepekben is maradandót alkotó érdemes művész két évig küzdött a betegséggel és bízott a felépülésben. Emberpróbáló időszak volt ez, s nemcsak neki, hanem annak az asszonynak is, aki a végletekig kitartott mellette. Ahogy mondani szokták: jóban, rosszban, a sírig…

– Sokan azt gondolhatják, hogy Jóskának megváltás volt a halál. Ez nem igaz. Ő igenis élni akart, még így is, ágyhoz szögezve, kiszolgáltatva, elesetten. Éreztem rajta, hogy ott dolgozik még benne valamiféle hihetetlen élni akarás. Nem panaszkodott. De hogy milyen érzések dúltak a lelkében időnként, azt csak a szeme árulta el nekem. Próbáltam vigyázni rá, megóvtam mindentől és mindenkitől. Aki a házunkba belépett, negatív koronavírusteszttel tehette csak. A sors hihetetlen igazságtalansága és gonosz fintora, hogy mégis elkapta ezt a vírust… – kesergett Zsuzsa.

A Pesthidegkúton található, különleges hangulatú ház valóban biztos fedezéknek tűnt. A színészre nemcsak a felesége, de egy szakápoló is vigyázott. Sas József pedig tele volt életkedv vel, tervekkel. A visszatérésről beszélt. A színpadról, hogy egyszer majd újra ott áll,

Komjáti Zsuzsa abban reménykedett, hogy férje felépül, végül elbúcsúzni sem tudott tőle és nevet, énekel és szórakoztatja az imádott közönségét.

– A két ünnep között megnéztük a televízióban a Veréb is madár című filmet. Mindketten imádtuk Kiskabost. Jóska könynye is kicsordult a nevetéstől. Én akkor azt gondoltam, talán van remény, az ő hite és akaratereje segít majd. Tévedtem. Január 1-jén már olyan rosszul volt, hogy mentőt kellett hívni hozzá. A tüdeje gyakorlatilag már nem működött. Soha nem felejtem el, a mentőtiszt azt mondta nekem: „ Asszonyom, imádkozzon…” – idézte fel a humorista özvegye. – Két nappal később bementem Jóska után a János kórházba, akkor volt a születésnapja, vittem neki egy tortát, rajta gyertyákkal, és naiv módon azt gondoltam, majd együtt fújjuk el. Be sem engedtek hozzá. Nem sokkal később a lányunk meglátogathatta, és tudom, hogy ült az ágyánál ott a kórházban, simogatta az apja fejét, és énekelt neki. Jóska január 17-én, vasárnap hunyt el. El sem tudtam köszönni tőle…

Azóta üres a ház, Sas József özveg ye meg próbál talpon maradni – elsősorban lelkileg. Vannak pillanatok, amikor talán már enni sincs kedve.

– Pokoli két esztendő van mögöttem. Elfáradtam. Mióta nincs Jóska, ürességet érzek, kívül és belül. Néha főzök magamnak, sokszor már ehhez sincs kedvem. Nincsenek nagy igényeim, elvagyok egy levessel, csak rossz egyedül – mondta szomorúan Zsuzsa. – A családom, a barátaim támogatnak, persze távolról, mert vigyáznom kell magamra. Vigyáznunk kell magunkra! A hagyatéki tárgyalás zajlik, de engem most az sem foglalkoztat. Nem tudom, mit hoz számomra a holnap meg a holnapután. Nem is akarok, és nem is merek belegondolni.