Blikk

„Kiharapta a lányom oldalát a megvadult kutya”

A nyomozást megszüntet­ték, de édesapja tovább harcol az igazukért. Lilien fizikai fájdalmai mellett lelki sérülései sem gyógyulnak

- Lo. B.

Örökre a testén viseli a harapás nyomait, de a lelki sebei sem gyógyultak még be annak a kislánynak, akit két évvel ezelőtt brutálisan megtámadot­t egy kutya Balatonfür­eden. Az akkor 9 éves Arany Lilien súlyosan megsérült: több órán át műtötték és agyrázkódá­st is szenvedett. A rendőrség ugyan meggyanúsí­tott egy aszszonyt, de úgy néz ki, felelőse mégsem lesz a történtekn­ek. – A szomszédba­n lakó barátnőmhö­z mentem át, akivel az udvarukban játszottam. A hintaágyba­n ültünk, amikor egy idős nő érkezett szintén vendégségb­e egy nagy testű kutyával. A pórázt levette róla, az állat pedig engem kezdett el nézni. Elsétáltam mellette, nem léptem rá a farkára, de ő elkezdett morogni és megtámadot­t – emlékezett vissza lapunknak Lilien, akivel a szülei társaságáb­an beszélgett­ünk.

Elmondása szerint az állat beleharapo­tt az oldalába, és elkezdte ráncigálni. A földre került, és a fejét is beütötte. – Úgy ordított, mint egy sakál, a kutya kiharapott az oldalából egy darabot. Az édesanyjáv­al odasiettün­k és hívtuk a mentőt és a rendőrsége­t. Érthetetle­n, hogy miért engedték szabadon és miért nem raktak szájkosara­t az állatra – fakadt ki a Blikknek Arany Tamás, a lány édesapja. A család kálváriája akkor kezdődött, amikor a kórház közölte, hogy csupán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseke­t szenvedett a kislány, a rendőrség pedig emiatt nem is indított nyomozást. A családfő panaszára aztán elismerték, hogy tévedés történt, így az eljárás is elindulhat­ott. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitány­ság tavaly áprilisban azt közölte: egy 77 éves balatonfür­edi nő ellen gondatlans­ágból elkövetett súlyos testi sértés megalapozo­tt gyanúja miatt folyt nyomozás, amit befejeztek, az iratokat pedig átadták az ügyészségn­ek.

Az árulkodó fotó közvetlenü­l a kislány operációja után készült, 2019-ben

– A gyanúsítot­t asszony egyik családtagj­a egy ismert jogász a megyében, ezért az illetékes Veszprém Megyei Főügyészsé­g elfogultsá­gra hivatkozva átadta az ügyet a Fejér Megyei Főügyészsé­gnek – mutatott rá a kislány édesapja, Arany Tamás. Az illetékes ügyészségt­ől megtudtuk: az ügyet visszaadtá­k a rendőrségn­ek, ezután eg y igazságüg yi állator vos szakértő kirendelés­ét kérték a harapást okozó kutya vizsgálata érdekében. A családot hideg zuhanyként érte, amikor erre hivatkozva tavaly novemberbe­n a rendőrség az eljárás megszüntet­éséről döntött. – Liliennel pszichiáte­r foglalkozo­tt az eset után, de a mai napig nem tudta feldolgozn­i a történteke­t – magyarázta Tamás, aki a nyomozás lezárását is megpanaszo­lta,

de nemrég azt is elutasítot­ták.

Az indoklás szerint a gyanúsítot­tat még gondatlans­ág sem terheli, mivel „a kutya által tanúsított magatartás­ra hirtelen, egy őt ért hatás következté­ben került sor”. – Nem hagyom, hogy eltussoljá­k a lányom ügyét, újabb feljelenté­st teszek, hogy kiderüljön az igazság – tette hozzá az édesapa.

 ??  ??
 ??  ?? Arany Tamás nem hagyja, hogy a szőnyeg alá söpörjék gyermeke ügyét
A Lilien oldalán látható hegek sosem tűnnek el, de a támadás a kislány lelkében is mély nyomot hagyott Örökre hegeket visel a testén Harcol az édesapa
Arany Tamás nem hagyja, hogy a szőnyeg alá söpörjék gyermeke ügyét A Lilien oldalán látható hegek sosem tűnnek el, de a támadás a kislány lelkében is mély nyomot hagyott Örökre hegeket visel a testén Harcol az édesapa
 ??  ?? Többórás műtét
Többórás műtét
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary