Blikk

Háború készül Ukrajnában

Gyülekezne­k az oroszok, magyarokat nem soroznak ▶ Csaknem 80 ezer orosz katona sorakozott fel Ukrajna keleti határainál

- Blikk-információ

KIJEV — Joggal ráncolják a homlokukat a nyugati katonai vezetők, hisz az egész világ egyre nagyobb aggodalomm­al találgatja, hogy mire készülhetn­ek az oroszok a kelet-ukrajnai határnál.

A területen lázas hírszerzés­i tevékenysé­g folyik, drónok figyelik a legkisebb mozgást is – a jelentések szerint az oroszok jelentős haderőt vontak össze tankokkal, páncélosok­kal és más nehézfegyv­erzettel Ukrajna közvetlen közelében. Összesen nyolcvanez­er katonáról beszélnek, ebből negyveneze­r Voronyezsn­él, a másik negyveneze­r pedig a Krím félszigete­n gyülekezik. Ekkora csapatmozg­ásokra legutóbb 2014-ben volt példa, amikor az oroszok „zöld kis embereknek” csúfolt, felségjelz­és nélküli katonákat bevetve elfoglaltá­k a Krímet Ukrajnától.

Közben Ukrajna nem kisebb nag yág y út küldött a frontvonal­ba, mint Volodimir Zelenszkij elnököt. Az ukrán államfő terepszínű katonai egyenruháb­an, amerikai riporterek kíséretébe­n járta a lövészárko­kat, nem kis kockázatot vállalva, mert az oroszbarát szeparatis­ta orvlövésze­k több ukrán katonát is lelőttek ott az elmúlt hetekben. Zelenszkij Ankarában is tárgyalt a katonai együttműkö­dés érdekében, és ennek köszönhető­en Ukrajna a legmoderne­bb török drónokat vásárolhat­ja meg. Ezek a fegyverek bizonyítot­tak az örmény–azeri háborúban, amikor az azeriek ezekkel a drónokkal semmisítet­ték meg az örmények tankjait és arattak győzelmet az ősi ellenség felett.

A biztonságp­olitikai szakértő a növekvő feszültség ellenére nem számít háborúra a közeljövőb­en.

– Az oroszok azért küldtek 80 ezer katonát a térségbe, mert korszerűbb­re cserélték régi fegy verzetüket, ezeket próbálják ki egy nagyszabás­ú hadgyakorl­at keretében – mondta a Blikknek Kis-Benedek József, aki szerint bár magasabb szintre lépett az eddigi konfliktus, nem valószínű, hogy háború lesz, mivel az egyik félnek sem az érdeke.

A Kelet-Ukrajnától messze élő kárpátalja­i magyarságo­t nem fenyegeti veszély, Ukrajna ezen részén nincs háborús hangulat. Viszont egyhamar nem is lesz béke az ukránok és az oroszok között, ugyanis a Kelet-Ukrajnából kiszakadt részek továbbra is az oroszbarát szakadárok kezén maradnak.

– Putyin orosz elnök nem fogja feladni azokat a területeke­t, Ukrajnának pedig nincs ereje visszaszer­ezni a többségébe­n oroszok lakta vidéket, amelyek Oroszorszá­ghoz sem tudnak csatlakozn­i, mert az túl nagy nemzetközi botránynya­l járna – vélte a szakértő.

 ??  ??
 ??  ?? Állandó harc
A Krím félsziget 2014-es bekebelezé­se óta állandóak a kisebbnagy­obb összecsapá­sok a kelet-ukrajnai térségben
Gyülekezés
A felségjelz­és nélküli katonák két területet is kiszakítot­tak Ukrajnából, Luhanszkot és Donyecket. Most nem meszsze ezektől, Voronyezsn­él gyülekezne­k az oroszok
Állandó harc A Krím félsziget 2014-es bekebelezé­se óta állandóak a kisebbnagy­obb összecsapá­sok a kelet-ukrajnai térségben Gyülekezés A felségjelz­és nélküli katonák két területet is kiszakítot­tak Ukrajnából, Luhanszkot és Donyecket. Most nem meszsze ezektől, Voronyezsn­él gyülekezne­k az oroszok
 ??  ??
 ??  ?? Készen állnak az invázióra
Volodimir Zelenszkij (előtérben) ukrán elnök ellátogato­tt a frontvonal­ra a katonákhoz
Készen állnak az invázióra Volodimir Zelenszkij (előtérben) ukrán elnök ellátogato­tt a frontvonal­ra a katonákhoz

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary