„A testem a börtönöm, de hiszem: felépülök!”
▶ Mindent újra kell tanulnia, miután egy istentiszteleten öszszeesett: elpattant egy ér az agyában
PÉCS — Egy átlagos tinédzser életét élte, tanult, a barátaival lófrált, hívőként pedig minden héten istentiszteletre járt a családjával. A most 24 éves Németh Danó nem is sejtette, hogy mindez egyik pillanatról a másikra megváltozik. Nyolc évvel ezelőtt éppen a templomban volt, amikor váratlanul összeesett és kómába zuhant.
– Agyi aneurizma miatt agyvérzése volt – kezdte Németh Panni, Danó édesanya. – Többször megműtötték, egy hajszálon múlt az élete. Ezután mélyaltatásban tartották, ám öt hét múlva sem ébredt fel. Bár az orvosok lemondtak róla, mi kitartottunk. Végül három hónappal később kinyitotta a szemét – csuklott el az asszony hangja.
– A mi kor felébredtem, nem tudtam beszélni. Eleve arról is elfeledkeztem, hogy a beszéd egy létező kommunikációs forma. Elfelejtettem, hogy van jobb kezem, az agyam ezeket nem érzékelte. Amikor elkezdtem mindent elölről tanulni, akkor tudatosult bennem, hogy mi történt velem. Depresszióba estem, nem láttam értelmét az életnek. Mosolyogni sem tudtam – árulta el Danó.
A lány eleinte egy sajátos jelrendszerrel kommunikált a környezetével, édesanyja egy képeskönyvet is készített számára. Testi és lelki felépülését a rehabilitációs programok egyaránt segítették, de mindez több évbe telt.
– A zt mondtá k , a kézügyesség fejlesztése pozitívan hat az agyműködésre, így ötletelni kezdtünk. Egy Down-kóros fiú példáját követve létrehoztunk egy saját kerámiaműhelyt. Mivel Danó csak az eg y ik kezét tudja használni, senki sem vállalta az oktatását, így én jártam tanfolyamra, majd otthon kidolgoztam azokat a módszereket, amelyeket egy kézzel ő is el tud végezni – mondta Panni.
Rehabra korábban havi 400 ezer forintot költött a család, ám a vállalkozásukra egyre kevesebb idő jutott, így idővel apadni kezdtek a bevételek. Egy időre Pestre is felköltöztek, Danó bentlakásos iskolába is járt. Végül egy felnőttképzésen sikerült leérettségiznie.
– Elmentünk vele, jegyzeteltünk, hangfelvételeket készítettünk. Matekból felmentést kapott, és mindenből szóban felelt, amit én tolmácsoltam. Végül az idegen nyelven kívül mindenből jelest szerzett, most emelt szintű történelemvizsgára készül, hogy egyetemre mehessen. Rehabilitációs mentor szeretne lenni – mondta Panni.
– Bá r seg ít séggel élek , mára egyedül is képes vag yok el lát n i maga m. A z egyik barátnőm miattam lett gyógytornász, ő hetente jár hozzám, akárcsak a logopédus. Egyre jobban megy a beszéd, de egy-egy hangot hónapig tart megtanulnom. Rájöttem, hogy ha hasonló helyzetben lévő emberek látják, hogy ennyi nehézség után mi mindenre vagyok képes, ők is jobban erőt vesznek magukon, és így segíthetek rajtuk – magyarázta Danó. Bár a mai napig felvetődik benne a kérdés, hogy miért pont vele történt mindez, a lány hite erős. Nem mondott le a családalapításról sem.
– A mozgásjavítóban ajánlgatták, hogy szereznek nekem partnert, de nem fogadtam el a felajánlást – nevetett fel a lány. – Bár jelenleg a testem a börtönöm, hiszem, hogy egy nap teljesen felépülök. Akkor szeretnék szerelemre lelni. Addig is a kerámiákba teszem szívemlelkem, mert már az is nagy öröm, hogy az embereknek tetszik, amit csinálok – mosolygott Danó.