Beleszerettem, pedig ez egy „szabadpiaci” kapcsolat
Nem hittem volna, hogy ilyenné változhat egy „olyan” kapcsolat. Egyszerűen beleszerettem, és ezt nem árulhatom el senkinek, még neki sem.
Világéletemben
nagyon félénk és magányos férfi voltam, mindig nehéz volt az ismerkedés. A kapcsolataim mind rövidek és kudarcosak voltak, ezért már kezdtem teljesen elveszíteni a reményt. Korábban soha nem tettem ilyet, de őszszel már annyira magam alatt voltam, hogy felkerestem egy, hogyan is mondjam, szóval egy örömlányt. Szép és harmincas évei elején járó nő, meglepő módon nem is a szexről szólt az első találkánk. Elmentünk vacsorázni, és egy jót beszélgettünk. Életemben még egyetlen nővel sem éreztem ennyire felszabadultan magam. A vacsora után együtt voltunk, de az tényleg csak annyi volt, amennyi. De bármilyen furcsa, még senkivel sem éreztem ilyen szintű bizalmat és intimitást, mint vele, akinek pedig megfizetem a velem eltöltött idejét. A későbbiekben is rendszeresen találkozgattunk. Abban reménykedtem, hogy az „üzleti kapcsolatunkon” kívül valami más is kialakulhat köztünk. Kezdtem azt érezni, hogy ő is kötődik hozzám, csak éppen nem mondja ki. Kapcsolatunk lassan már teljesen olyan, mint egy igazi páré: telefonálunk egymásnak, üzeneteket váltunk, várjuk a találkozásokat. Megtaláltam benne azt a figyelmes, törődő, megértő társat, akit évek óta keresek. A boldogságomat csak egyetlen dolog árnyékolja be: a családom előtt titkolnom kell a viszonyunkat. Senki sem támogatna egy ilyen kapcsolatot, pedig én biztos vagyok benne, hogy megtaláltam az igazit. Rettegek attól, hogy valami kisiklik közöttünk és elveszítem, de azt sem érzem helyénvalónak, hogy örökre ilyen maradjon a kapcsolatunk. Nem látom a kiutat.