Blikk

Vidám kanadai szőkeség

Sorozatokk­al csinálta meg a szerencséj­ét a 44 éves Sarah Chalke. A kanadai színésznő kétgyereke­s anya és a tévénézők kedvence.

-

A nagybetűs mozikarrie­rről lemaradt, de a tévénézők a kegyeikbe fogadták Sarah Chalke-ot. A kanadai születésű színésznőr­e a kilencvene­s években mosolygott a szerencse, amikor 23 éves korában ő lett a „második Becky”. Hetven részen át alakította az akkoriban rendkívül népszerű Roseanne című, összesen tíz évadot megért vígjátékso­rozatban a címszerepl­ő lányát. Igaz, Becky szerepét az első megformáló­ja már megunta, ezért kellett másik színésznő után nézni. Sarah nem bánja, hogy örök második. Amikor 2018-ban egy évad erejéig fölfrissít­ették a történetet, az első Becky (Alicia Goranson) visszakapt­a a figurát, viszont Sarah sem maradt ki. Andreát játszotta, akit Becky béranyának szemelt ki.

Még nem volt harminc, amikor vége lett ennek a történetne­k. Legalább viszszatér­hetett Kanadába, ahol filmekben és tévés produkciók­ban szerepelt, mígnem egy újabb rendkívül sikeres széria csapatának tagja lett. Persze senki sem tudhatta, hogy a Dokik (Scrubs) története így a nézők szívébe talál. Három frissen végzett orvos érkezik gyakornokn­ak a Szent Szív Kórházba. Két fiú mellett Elliot, azaz Sarah Chalke az egyetlen lány. Sok habókos alak feltűnik a klinikán, persze a három jövevény sem marad le tőlük őrület dolgában. A szériát J. D. figurája (Zach Braff) kommentálj­a végig a maga szemszögéb­ől, akivel Elliot többször összejön és szakít, végül a kilencedik évadban a lány teherbe esik. „Halálra nevettem magamat, amikor elolvastam a bevezető rész forgatókön­yvét – emlékszik Sarah. – Ilyet addig nem lehetett látni tévében, és benne akartam lenni” – bizonyítja a színésznő, hogy jó orra van. A 2001-től 2010-ig tartó forgatás során nemcsak a sorozatfig­ura, hanem a színésznő is megtalálta az igazit. 2006 óta van együtt Jamie Afifi jogásszal, időközben két gyermekük született. Charlie 11, Frances, a lányuk ötéves.

A gyerekek születése közötti időszakra tehető egy újabb nagy sorozatfog­ás. Az Így jártam anyátokkal című sikerszéri­ában tíz részben tűnt fel mint Stella Zinman doktornő, aki átmenetile­g a főszereplő menyasszon­ya.

Sarah Ottawában született, de Vancouverb­en nőtt fel egy nővérrel és egy húggal. Az apjuk ügyvéd volt, és az édesanyjuk­kal együtt örökbefoga­dási ügynöksége­t vittek. Sarah már nyolcévese­n színpadon állt Vancouverb­en. Az angol mellett franciául és németül is folyékonya­n beszél. Anyja ugyanis német, és a lányok gyerekkoru­kban heti kétszer jártak német iskolába. Sarah gitározik, csellózik, és kanadai lévén jól síel (oktató is), hódeszkázi­k, és ha vízközelbe­n van, a kajakba is szívesen beül. Szereti a társaságot, ha együtt főznek a barátaikka­l, ő a thai ételeket készíti, bár maga vegetárián­us. Ha ennyi tehetség kevés volna, állítólag a lábujjaiva­l képes írni…

 ??  ?? Sarah Chalke (jobbra) és Kate Hudson testvépárt játszottak az Anyák napja című romantikus vígjátékba­n
Sarah Chalke (jobbra) és Kate Hudson testvépárt játszottak az Anyák napja című romantikus vígjátékba­n

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary