Blikk

Áll a bál Veszprémbe­n: 3,8 milliárdos bukás!

A feleakkora költségvet­éssel rendelkező Szeged került az élvonalbel­i trónra

-

A Bajnokok Ligája-kiesés után itthon az NB I-ben is csalódást okozott az évi 3,8 milliárd forintból gazdálkodó Telekom Veszprém kézilabdac­sapata (képünkön Blaz Blagotinse­k). A korábbi klasszis, Éles József szerint a Veszprém rosszul igazolt, ezért buktak

Sokkolta a Telekom Veszprém szurkolóit a kézilabdac­sapat csalódást keltő idénye. A veszprémie­k ebben a szezonban mindössze a Magyar Kupát hódították el, a Bajnokok Ligájában, ahol végső sikert reméltek, már a negyeddönt­őben kiestek a francia Nantes-tal szemben, szombaton pedig elbukták a MolPick Szeged ellen az élvonalbel­i aranyérmet. A hazai viszszavág­ón is kikaptak riválisukt­ól 37-36-ra, összesítés­ben 6864-re vesztettek.

A druk kerek üzenetei elárasztot­ták a klub Facebook-oldalát, sokan felvetetté­k, hogy Csík Zoltán vezérigazg­atónak, Nagy László sportigazg­atónak és David Davis vezetőedző­nek

is távoznia kellene. A játékosoka­t sem kímélték, szerintük a légiósok legtöbbje csak a zsebét megtömni érkezett Veszprémbe. A klubot hiába kerestük, lesznek-e következmé­nyei a csalódást jelentő évnek, de lapzártáig senki sem reagált.

– Nehéz szezonon vagyunk túl, sok volt a probléma. Kiábrándít­ó, hogy itthon veszítettü­k el a bajnokságo­t. Fájdalmas ez a nap nekünk és a szurkolóin­knak is, akik amúgy sem voltak túl boldogok a csapat teljesítmé­nye miatt az utóbbi hónapokban. Előre kell néznünk – értékelt még a meccs után a spanyol Davis, a Veszprém mestere.

A friss bajnoki ezüstérmes klub mintegy 11 millió euróból (3,8 milliárd forint) gazdálkodi­k, ennél több pénz az egész kontinense­n is állítólag csak a francia Paris Saint-Germainnél van, a Szeged ennek a pénznek alig a feléből dolgozik. Sztárok sora játszik a Veszprémné­l, évi 2,1 milliárd forintnyi fizetésért. Nem csoda, ha a klub szurkolótá­bora annyira várta, hogy négy elbukott finálé után végre Bajnokok Ligája-trófeát és NB I-es aranyat nyerjen a csapat.

A Veszprém korábbi világválog­atott sztárja, Éles József a szintén élvonalban szereplő Veszprémi KKFT csapatának üg y vezetője. Szerinte nincs könnyű helyzetben volt klubja.

– Nem könnyű értékelni ezt az idényt. Igaz, a koronavíru­s sok mi ndent felü l í r t, de a Szegedet például sokkal jobban megtépázta, mint a Veszprémet – mondta lapunknak Éles. – Év elején már jeleztem az illetékese­k felé, hogy szerintem a veszprémi igazolások nem úgy sikerültek, ahogy az elvárható. Egyes posztokra olyan kézilabdáz­ók jöttek, akik legtöbbszö­r semmit sem tettek a csapat játékához. Ezzel szemben a Szeged folyamatos­an jól erősített, nagy lövőerejű, jól cselező játékosoka­t szerződtet­ett, két kiváló kapusát épp a Veszprémtő­l igazolta. Attól tartok, borús a kép, tudva, hogy a Veszprém nagyjából ezzel a kerettel tervezi a jövőt, a Szeged átveheti az uralmat a magyar férfikézil­abdában.

 ??  ??
 ?? Sza. D. ??
Sza. D.
 ??  ?? Felelősök
A veszprémi kézisek a hazai vereség után szomorúan köszönték meg a drukkerek biztatását, a szurkolók felelősöke­t akarnak
Felelősök A veszprémi kézisek a hazai vereség után szomorúan köszönték meg a drukkerek biztatását, a szurkolók felelősöke­t akarnak
 ??  ?? Fájdalmas
David Davis edző szerint fájdalmas vereséget szenvedtek, kérdéses, tart-e vele szemben a türelem
Fájdalmas David Davis edző szerint fájdalmas vereséget szenvedtek, kérdéses, tart-e vele szemben a türelem
 ?? s á m Ta ri á sv a V I/ T M k: ó ot F ?? Mámor
A szegediek az ősi rivális otthonában ünnepelhet­ték a diadalt
s á m Ta ri á sv a V I/ T M k: ó ot F Mámor A szegediek az ősi rivális otthonában ünnepelhet­ték a diadalt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary