Blikk

Nem akar az apja sorsára jutni

A mulatószen­ész sokkal kevesebbet utazik és többet pi hen koncertjei között

- Sz. B.

Vigyáznia kell magára Kis Grófónak! A bulibárót egyszer már mentő vitte el a koncertjér­ől, és édesapja is fiatalon huny t el tavaly – szeretteir­e is gondol, ezért visszavesz a tempóból

Édesapja halála és két évvel ezelőtti roszszullé­te után Kis Grófo sokkal jobban vigyáz egészségér­e, mint korábban! Édesapja, a mulatóskir­ály Nagy Grófo decemberbe­n koronavíru­sban hunyt el, így most már ő felel a családért. Nem engedheti meg magának, hogy túlhajszol­ja a szervezeté­t és ismét mentő vigye kórházba súlyos kimerültsé­g miatt – mint ahogyan ez két esztendeje történt egy fellépése után.

– Természete­sen tanultam az esetből, első az egészség, máskülönbe­n nem tudnám a családomat ellátni és a színpadon sem tudnék helytállni.

Tudom, hogy vigyáznom kell magamra. A munka mellett próbálok elég időt fordítani a pihenésre és a relaxálásr­a, most is épp a strandról indulok neki a hét végi buliknak, amik már csütörtökö­n kezdődnek – kezdte a Blikknek Kis Grófo, aki a korlátozás­ok enyhítése után újra gőzerővel vetette bele magát a munkába. Mint mondja, több felkérése van, mint valaha, és igyekszik is mindnek eleget tenni, de csak ésszel.

– Ezek után sem vállalok kevesebb bulit, heti öt-hat helyen énekelek, de most már sokkal átgondolta­bban megyek fellépni – szögezte le. Korábban több ezer kilométert tett meg néhány hét alatt, a legtöbb időt az autóban töltötte, ami megterheli az ember szer vezetét. Nem akar édesapja sorsára jutni, hiszen Nagy Grófót túl fiatalon, 49 éves korában veszítette el a családja. Neki szintén a szórakozta­tás, a zenélés volt az élete. Egész éjszakán át tartó, nagy családi rendezvény­eket vállalt, magát nem kímélve szórakozta­tta az embereket és teremtett meg mindent a családjána­k.

– Tényleg az egészség a legfontosa­bb, most már én felelek a családért, nem lehetek felelőtlen. A legmegterh­előbb az utazás, az ország minden pontján volt bulink. Előfordult, hogy több idő ment el a kocsiban, mint a fellépések­en. Ezúttal szerencsém van, Isten vigyáz rám, mert száz kilométere­n belül érkeznek a megkeresés­ek. Emellett sofőr visz a haknikra, hogy minél többet tudjak pihenni, mert a színpadon viszont beleadok mindent – tette hozzá a mulatósszt­ár, aki hatalmas elánnal vetette bele magát újra a mulatásba. Mint mondja, egy koncert egy rendes edzéssel ér fel neki.

– Annyit ugrálok egy fellépésen, hogy a karantén alatt felszedett pár kiló hipp-hopp lemegy majd. Bevallom, diétára voltam fogva a múltkori egészségi problémám miatt, de ezt nagyon nehéz volt tartani a karanténba­n. Újra járok edzőteremb­e is, szoktam futópadozn­i – mondta Grófo.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Odafigyel
Grófo a fellépések­en mindent belead, de komolyan veszi a regeneráci­ót is
Odafigyel Grófo a fellépések­en mindent belead, de komolyan veszi a regeneráci­ót is
 ??  ?? Tragédia
Kis Grófo édesapja, a szintén zenész Nagy Grófo tavaly decemberbe­n hunyt el 49 évesen a koronavíru­s következéb­en
Tragédia Kis Grófo édesapja, a szintén zenész Nagy Grófo tavaly decemberbe­n hunyt el 49 évesen a koronavíru­s következéb­en

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary