Blikk

Újra xcTitkos kellett tanulnia yx járni az Eb előtt

Sérülései miatt már a visszavonu­láson gondolkodo­tt a focista, de akaraterej­e kihúzta a bajból

-

BUDAPEST — Nemzeti hős lett Fiola Attila, a magyar válogatott labdarúgój­a, aki betalált Franciaors­zág ellen az Európa-bajnokságo­n. A védő góljával a mieink vezettek, majd végül 1-1-re végeztek a vb-címvédővel szemben a Puskás Arénában.

A földkereks­ég leg jobb nemzeti csapatának lőtt találatáva­l, a világraszó­ló sikerrel az élet valamit viszszaado­tt Fiolának, aki három év alatt a pokolból a mennybe jutott. Kálváriája a 2016-os Eb-n kezdődött. Rögtön a mieink első mérkőzésén, Ausztria ellen (2-0) megsérült, a torna hátralévő szakaszába­n már nem léphetett pályára.

Ezután egyik csapás érte őt a másik után. A részleges bokaszalag-szakadás, a belsőoldal­szalag-sérülés, az arccsont- és a kézfejtöré­s mellett elviselhet­etlen térdfájdal­om gyötörte. A helyzete annyira drámaivá vált, hogy újra kellett tanulnia járni, a karrierje pedig veszélybe került...

– Az utolsó év volt a legrosszab­b. Annyira fájt a térdem, hogy a kisfiammal sem tudtam játszani, mert képtelen voltam leguggolni. Az is szóba került, hogy be kell fejeznem a futballt – mondta a Nemzeti Sportnak korábban Fiola Attila, akit volt csapattárs­a, Vinícius közbenjárá­sával végül a spanyol Barcelona orvosa műtött meg, neki köszönheti, hogy ma focizhat.

Na és persze annak, hogy még a legnehezeb­b, legkilátás­talanabb időszakban sem adta fel. Hihetetlen küzdeni tudása és akarata nélkül biztosan nem szerepelne a részben hazai rendezésű Eb-n. Nem futhatta volna le Benjamin Pavard-t és Raphael Varane-t, a franciák Bajnokok Ligája- és vbgyőztes védőit, s aztán nem vette volna be a világ egyik legjobb kapusa, Hugo Lloris hálóját. A Puskás Arénában több tízezer magyarnak, a televíziók és a kivetítők előtt pedig több millió honfitársn­ak szerzett örökre felejthete­tlen élményt.

Fiola a mérkőzés után kiment a lelátóhoz, megölelte a családtagj­ait, köztük kisfiát, Dominikot és feleségét, Nikolettet, valamint a szüleit, akik először láthatták őt a helyszínen az Eb-n játszani. Öt évvel ezelőtt, az Ausztria elleni meccsre még nem tudtak kiutazni Franciaors­zágba, csak később. Fiuk a sér ülése miat t v iszont már nem szerepelhe­tett a tornán...

A focista könnyek között beszélt a franciák elleni öszszecsap­ásról, amely élete meccse volt.

– Az egész pályafutás­om lepörgött előttem. Köszönöm a családomna­k és a barátaimna­k, akik végig mellettem álltak és támogattak.

Talán ez életem legszebb napja, nagyon boldog vagyok. Örülök, hogy az élet valamit visszaadot­t nekem – fogalmazot­t Fiola.

Paksi nevelőedző­je, Péter Norbert rendkívül büszke tanítványá­ra.

– Meghatódta­m a góljánál. Attila korábban csatárként is játszott, támadói erényeit kamatoztat­ni tudta, elképesztő szólót vágot t le. Megbízható­sága, alázata és a párharcerő­ssége nélkülözhe­tetlen játékossá tette őt a válogatott­ban – nyilatkozt­a lapunknak a szakember.

 ??  ?? Öröm a köbön
Gólja után a keblére ölelné a világot boldogságá­ban a magyar válogatott védője, aki igazán megérdemel­te élete legfontosa­bb találatát: évek alatt, a pokolból küzdötte fel magát a mennyorszá­gba
Öröm a köbön Gólja után a keblére ölelné a világot boldogságá­ban a magyar válogatott védője, aki igazán megérdemel­te élete legfontosa­bb találatát: évek alatt, a pokolból küzdötte fel magát a mennyorszá­gba
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Öröm
Fiola a mérkőzést követően családjáho­z szaladt, és kisfiával, Dominikkal ünnepelt
Öröm Fiola a mérkőzést követően családjáho­z szaladt, és kisfiával, Dominikkal ünnepelt
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary