Házáért nyugtatózták halálra Piri nénit
Sz. karon fogta és körbejárták a házat. Nem értettük a helyzetet, hiszen tudtuk, nem lehet a gyereke. Aztán egyre többet itt volt vele. A halála előtti éjszaka is itt aludt nála – emlékezett vissza a Blikknek egy neve elhallgatását kérő szomszéd, akit a történtek után a rendőrök is kihallgattak.
Kiderült: Sz. Kálmán a gyógyszeres befolyásoltság alatt álló asszonnyal először egy birtokbavételi szerződést kötött, majd rávette, hogy kössenek öröklési szerződést, amelyben vállalta, hogy élete végéig tartásban és gondozásban részesíti, cserébe az idős nő ráhagyja a nyaralóját és egy másik ingatlant is. A szerződés megkötése előtt szintén gyógyszert adagolt az asszonynak, aki a szerek miatt kialakuló egyensúlyzavara miatt elesett, bordatörést, tüdőzúzódást és mellűri vérzést szenvedett el, amelyek miatt megfulladt.
– Miután Piroskát eltette láb alól, rövidesen ideköltöztette a fiát és a pereputtyát, akik nagyjából egy évig lakhattak itt. Többször is kihívták a rendőröket rájuk, nem igazán tudtak viselkedni, de végül sikerült őket elpaterolni innen. Piri egyébként jó egészségben volt, minden áldott nap dolgozott a kertben, rengeteget kapált. Aztán hirtelen lerobbant és zavartan kezdett viselkedni, sajnos a hiszékenységére fizetett rá – tette hozzá.
Sz. Kálmán a szomszédok
Az idős asszony házánál ismeretlen emberek jelentek meg, ez feltűnt a szomszédoknak is
nak és a nő halálakor kiérkező mentőknek is az unokának adta ki magát. Végül tavaly júniusban fogták el, most pedig vádat emeltek ellene. A férfi korábban is vert már át időseket, Piri néni halála után pedig másnál is próbálkozott. Az asszonynak csak távoli rokonai vannak, ők döntenek majd a ház sorsáról.