AZT GONDOLOM...
„Aki talpon akar maradni, annak vállalni kell, hogy emeli a munkabéreket” Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Mekkora munkaerőhiánynyal küzdenek a Balatonnál? –Nagya munkaerőhiány, nem csupán a Balatonnál, az egész országban. Több ezer ember hiányzik a vendéglátói szakmából. Sokan külföldre mentek, vagy teljesen más területen, például az építőiparban kezdtek eldolgozni. Félnek, hogy ismét lezárások lesznek, így inkább nem kockáztatnak azzal, hogy visszajönnek.
Általánosságban mekkora béremelést kaptak a vendéglátósok?
– Bizonyos területeken 20-30 százalékkal emelkedett a bérük, de erre számítottunk. Aki talpon akar maradni, annak vállalni kell, hogy emeli a munkabéreket. Kérdés, hogy mennyivel, hiszen van az az összeg, amit egyszerűen már nem tud kitermelni az adott vendéglátóegység.
Sajtóhírek szerint a Balatonnál akár egymillió forintot is elkérhet egy szakács.
– Igen, ez az eset is azt jelzi, hogy nagyon elszálltak a bérigények. Vannak kirívó helyzetek, de azért általánosságban ez nem jellemző. A tulajdonosok a piac sajátos adottságai miatt azonban sokszor kénytelenek megadni a jóval magasabb fizetést, hiszen ki szeretnének nyitni egy böjtöléssel teli év után. A szeptembert viszont már nem biztos, hogy megélik. Folyamatosan monitorozni kell a költségeket, mikor, hol van a legnagyobb szükség egy adott szolgáltatásra, különben a szezon végén kiderülhet, hogy rengeteget dolgoztunk, csak nem érte meg.
Az étlapról is drágábban választhatunk?
– Senkinek sem az volt a célja, hogy sokkolja a vendégkörét azzal, hogy emelt árakon nyit ki. Meggyőződésem azonban, hogy a munkabérigények és a megemelkedett nyersanyagárak miatt sok üzletnek árat kellett emelni.
Mikor normalizálódhat a helyzet?
– A keresletnek és kínálatnak most újra egymásra kell találnia, ami úgy vélem, körülbelül egy-másfél év.