NAPI HOROSZKÓP JÚNIUS 23.
Kos
Ma ön tölti be a vendéglátó szerepét otthon vagy a munkahelyén. Ha már akarata ellenére így alakult, akkor jól teszi, ha kitesz magáért. Még ha csak egy kávéval is kínálja vendégét, annak is adja meg nagyon a módját.
Bika
Minden mozgásban van ön körül – a zsigereiben érzi a változást, az ezzel járó lendületet. Az idősekkel legyen türelmes, most törékenyebbek. A türelmetlenség miatt baleset lehetőségét sugallják a csillagok.
Ikrek
Úgy érzi, hosszú idő után végre fellélegezhet. Jó, hogy vannak, akik támogatják. Hiába, hogy ön a legtökéletesebb minden kollégái közül, mégsem intézhet el mindig mindent egyedül. A bizalom, amit még meg kell tanulnia!
Rák
Nagyon nehezére eshet ma a felkelés, és ráadásul a napja is hosszabbra nyúlhat, mint azt eredetileg tervezte. Szerencsés esetben nem csak a munka miatt. Lehet, hogy ma inkább szerelemből túlórázik?
Oroszlán
Kevésbé izgatja a mai nap, mint azt mások gondolnák. Pedig fontos megméretésre kerülhet sor, ám különösen higgadtnak bizonyulhat. Épp ez válhat előnyére a kellő pillanatban. Az égi erők önt támogatják.
Szűz
Kissé meginog hitében, mégsem éri csalódás. Ha támadás éri, az csak felhívás a győzelemre. Szellemi téren akár a meggyőzésre. Ez személyisége tüzével nem lehet probléma. Ma a lézer pontosságát tudhatja magáénak.
Mérleg Úgy tervezte, mindent kipakol, és végre megmondja a magáét, de mire odajut, már inkább a kompromisszumot választja. És milyen jól teszi! Talán akire haragszik, éppen az ad ma önnek jó lehetőséget valamiben.
Skorpió
Önnek nem kell mondani, mert magából kiindulva is tudhatja jól: sok beszédnek sok az alja. Régi ismerősök régi aggályokat ébreszthetnek újra önben. Feledje el a rossz emlékeket! A sors most más irányt vesz.
Nyilas
Kitűnő hangulatban telik a napja, ám ez a hangulat sajnos a munkájának gátja lehet. Nem baj, ha kicsit viccelődik, ha közben a keze dolgozik. A humor a tárgyalásokon kötelező. Segít túllendülni, ha megrekednének.
Bak
Az üzleti életben talán kevésbé sikeres, mint azt tervezte, de hamarosan jobbra fordulhatnak a dolgai. Csak semmit sem szabad úgy csinálnia, mint eddig. Próbáljon meg többfelé nézni. És nemcsak nézni, de látni is.
Vízöntő
Ne engedje, hogy bárki is ma a kedvét szegje! A jövő olyan, amilyennek elképzeli. Ha ön történetesen rosszat vár, elégedett lehet, mert meg is kaphatja. De ön tudja, hogy a jót is! Bár ha valami jó történik, nem szokás felemlegetni.
Halak
Jól teszi, hogy igyekszik megváltozni, és méltán hisz is abban, hogy ezzel együtt a körülményei is megváltoznak. A változást csak magán kezdheti meg. Ha bízik az emberekben, hasonlót kap vissza hamarosan.