Balekfranciák: Budapest helyett Bukarestbe mentek szurkolni
A magyar válogatott elleni 1-1-es döntetlen után a francia fociszurkolók alighanem örökre megjegyezték a gólszerzőnk, Fiola Attila nevét. Ám hat pórul járt drukker viszont még valamit biztosan megtanult egy életre hazánkkal kapcsolatban: Budapest nem Bukarest. Leon, Joel, Didier, Manuel, Jacques, és Leon „II” kedvenceik Európa-bajnoki csoportmeccseire utaztak volna hazánkba, hogy a Puskás Arénában buzdíthassák Kylian Mbappéékat a mieink, illetve a portugálok elleni, lapzártánk utáni mérkőzésen, ám a magyar helyett a román fővárosban kötöttek ki. Így végül egy söröző teraszán láthatták a bravúros pontszerzésünket.
A hatfős társaság félresikerült útjáról a román jurnalul. ro portál számolt be, a francia drukkereket megérkezésük után két órával éppen egy helyi újságíró világosította fel arról, rossz városban járnak.
– Ez az első alkalom, hogy Európa ezen részére utaztunk, és őszintén szólva számomra eddig semmi különbség nem volt Budapest és Bukarest között – vallotta be az egyik férfi. Tegyük hozzá, az utazási irodánál és a légitársaságnál is minden bizonnyal hibáztak, hármuknak ugyanis Budapestre, míg a csapat másik felének Bukarestbe szólt a repülőjegye...
A z persze g yanús volt nekik, hogy nem az a látvány fogadta őket, amire számítottak, így tanácstalanságukban ukrán fociszurkolókat kezdtek el követni. (Ukrajna néhány nappal később, a franciákkal ellentétben, valóban Bukarestben lépett pályára.)
– A zt hittük, mag yarok, akik szintén a meccsre igyekeznek. Úgy voltunk vele, ők a helyiek, nem kell aggódnunk. Nem ismerjük sem a magyar, sem pedig az ukrán nyelvet, nekünk egyformán idegenek. Követtük az ukránokat a villamoson és a metrón, aztán meglepődtünk, hogy nem a stadionhoz mennek – mesélte egyikük.
Leonék nem az elsők, akik
Budapesten kellett volna lenniük a Puskás Arénában, helyette Bukarest belvárosában, tévén nézték a magyar–franciát
elkövették a hibát, hogy öszszekeverik a két várost, s aligha az utolsók. Válogatottunk első, Portugália elleni mecscse előtt az európai szövetség is Bukarestet jelölte meg a találkozó helyszíneként közösségi felületein, de a Ferencvároshoz vendégségbe érkező spanyol Barcelona Facebook-oldalának kezelői is a román fővárosba invitálták szurkolóikat a két gárda őszi, Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.