Készüljünk ! dugókra a
Bár korábban a legtöbben péntek délután és szombat délelőtt indultak el a főváros irányából, és vasárnap este, hétfő reggel érkeztek vissza, az elmúlt években – különösen tavaly óta –, nem csak a szokásos hét végi csúcsidővel kell számolniuk a közlekedőknek.
– Sokan már csütörtöktől hétfőig tervezik nyaralásukat – tájékoztatta lapunkat Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályának vezetője. – Továbbá egyre jellemzőbb, hogy kánikula idején akár egy hétköznapon is hirtelen megnövekszik a forgalom az autópályákon az egynapos kirándulások miatt.
A szakértő szerint a közlekedőknek azzal is érdemes kalkulálniuk, hogy a NIF Zrt. beruházásában jelenleg zajlik a 8-as főút Veszprémet elkerülő szakaszának fejlesztése, így azok, akik az M7-es autópálya irányából a Balaton északi partjára tartanak, alapból is megnövekedett menetidővel számolhatnak.
Fontosnak tartotta továbbá azt is kiemelni, hogy idén az előjelzések alapján várhatóan kimagaslóan sok nyaralni vágyó választ belföldi úti célt, a megnövekedett forgalomhoz pedig az elmúlt tíz év legnagyobb volumenű útfelújítási programja társul.
– Az úton lévők számos esetben találkozhatnak munkaterülettel, ezért a szokásosnál is fokozottabb figyelmet kérünk tőlük – mondta az osztályvezető. Hozzátette: – Az autósoknak ajánlott indulás előtt tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Útinform szolgálatánál, a w w w.utinform.hu weboldalon. Hasznos lehet navigációs, közösségi autós alkalmazást is használni az útvonaltervezéshez.
Ha nem tudjuk elkerülni a csúcsidőszakot, vagy a hírek nag yobb dugókról számol
Bár hosszabb, sok esetben rövidebb idő alatt megtehető az út, ha elkerüljük az M7-est
nak be, hosszabb úton is rövidebb idő alatt érhetünk célba, ha valamilyen „menekülőutat” választunk. Infografikánk erre mutat néhány lehetőséget.
Mindezeken túl érdemes az alábbi tanácsokat megfogadni.
Erős forgalomban különösen figyeljünk a követési távolság betartására! Ha két másodperccel követjük az előttünk haladót, váratlan esetben is meg tudunk állni.
Torlódásnál a fékezés mellett kapcsoljuk be a vészvillogót,
hogy a mögöttünk érkezőket is figyelmeztessük.
Ha eltévesztettünk egy lehajtót vagy huzamosabb ideig kell állnunk a pályán, akkor se forduljunk vissza vagy tolassunk! A leállósávot csak műszaki meghibásodás esetén használjuk!
Ha baleset mellett haladunk, és már nincs szükség segítségnyújtásra, ne bámészkodjunk, sok esetben emiatt is jelentősen lelassulhat a forgalom, akár a szemközti oldalon
A nap nagy részében felhőtlen égbolt, erős napsütés, forróság, nagyon erős UV-sugárzás lesz jellemző. Nagy valószínűséggel megdől a napi maximum-hőmérséklet rekordja (37,7 A délután második felében, illetve estefelé kezdődhet gomolyfelhősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 24, a legmagasabb nappali 34 és 39 fok között várható.
is, ami újabb balesetveszélyes helyzeteket eredményezhet.
Az M7-es autópálya Székesfehérvártól Budapestig, a főváros felé vezető oldalon háromsávos, de a külső sávot alig-alig használják az autósok. Tartsuk be a jobbra tartási kötelezettséget, ez is segíthet elkerülni a nagyobb torlódásokat.
Hosszabb útra elegendő üzemanyaggal induljunk el, legyen a kocsiban ásványvíz, ha egy baleset miatt torlódás alakulna ki, vagy útzár lépne életbe.