Kutyájáért áldozta fel saját életét Csaba
Csak egy igazán nagyszívű ember képes arra, amit Csabi tett örökbe fogadott kutyájáért
A frizbije után szaladó kutya a csatornában hömpölygő folyamba csúszott, gazdája, Csaba pedig gondolkodás nélkül az eb után vetette magát. A hős fiatalember Bessy kutyát még a partra tudta segíteni, őt magát azonban már elnyelte az ár
Egész életében arra vágyott, hogy nyomot hagyjon a világban, végül hősként halt meg Csabi, az a berkesdi fiatal, aki alig két hete saját életét áldozta fel örökbe fogadott kutyájáért. Csabi és szerelme pár hónappal ezelőtt vette magához Bessy kutyát a Mancs Menedék Állatvédő Egyesülettől. Nagy boldogságban nevelték a négylábút az ausztriai Linz városában, ahol a szerelmespár élt és dolgozott. Bessy bántalmazott kutyus, azonban Csabiék mellett megismerte a feltétel nélküli szeretetet, ennek
hatására pedig napról napra bátrabb, nyitottabb lett.
Bessyt éppen ezért sokszor már póráz nélkül sétáltatta Csabi, így volt ez a tragédia reggelén is. A történtekről Vivien, az elhunyt férfi testvére mesélt lapunknak.
– A bátyám rengeteget foglalkozott Bessyvel, fontos volt neki, hogy jól érezze magát náluk. A kapcsolatuk annyira jó lett, hogy a kutyát egy idő után bátran elengedte a szabadban, hiszen tudta, csak egy hívó szó, és szalad vissza hozzá – kezdte lapunknak Vivien.
A tragédia reggelén Bessy és Csabi sétálni mentek. Testvére szerint a kutya valószínűleg a frizbi után futott, amikor játék közben megcsúszott és vízbe esett.
– A csatornánál, pont a zsilip előtt zuhant a vízbe Bessy. A bátyám gondolkodás nélkül ugrott utána. Rávall ez a viselkedés, szeretett hősködni, mindig azt hitte, mindent képes megoldani egyedül. Felfoghatatlan, hogy eltemettük – folytatta a lány.
Csabi holttestét a helyi rendőrség emberei emelték ki a víz
ből. Bár hatalmas harcos volt, az erős sodrással és a ránehezedő víztömeggel nem tudott
megküzdeni. Utolsó erejével Bessyt még sikerült biztonságos helyre, a parthoz terelnie, ezzel megmentve az állat életét. A kutya már vissza is került Csabi párjához.
– Csabi olyan életet élt, amit kevés ember mondhat el magáról. Soha nem akart beállni a sorba. Örök lázadó volt, de nagyon boldog, csak a mának és a pillanatnak élt. Bár adódtak nehézségek, minden helyzetből győztesként került ki. Egészen mostanáig. Csabi számomra nem csak egy testvér volt, hanem a legjobb barátom is. Mindig ott volt, amikor szükségem volt rá. Pótolhatatlan veszteség, egyszerűen nem ismerek nála bátrabb embert. Hősként halt meg, úgy, ahogy mindig is szeretett volna. Bár maradt volna még eg y k is időnk együtt – mondta megrendült hangon a férfi húga.
Csabit édesanyja, szerelme, testvére és barátai gyászolják. Együttérzését a Mancs Menedék Állatvédő Egyesület is kifejezte közösségi oldalán.