Találomra választotta áldozatait
Három idős ember megölésével vádolják T. Tamást, akinek ügyét most tárgyalták
A szellemek utasították, három emberrel végzett brutális kegyetlenséggel
RÁKÓCZIFALVA — Soha nem felejt i k el R á kóczi fa lva lakói, micsoda rémtetteket követett el a három idős ember megölésével vádolt T. Tamás, és csak abban reménykednek, hogy a férfi sosem kerülhet többé szabadlábra és nem térhet vissza közéjük. A Szolnoki Törvényszékre a gyulai börtönből távmeghallgatással bejelentkező T. Tamás többször is unottan, fejét vakargatva hallgatta tegnap az iratismertetést. Csak akkor figyelt feszülten, amikor az ügyész azzal vádolta őt, hogy sorozatjelleggel követte el a gyilkosságokat, emberi mivoltából kivetkőzve ölte meg mindhárom áldozatát. Ezért életfogytig tartó fegyházbüntetést és vagyonelkobzást kért rá a vád képviselője.
A tárgyaláson kiderült: Tamás első áldozata a Vasvári utcában élő Géza bácsi volt, akinek halálát a rendőrség akkor balesetként könyvelte el. Még a halottkém jelentésében is az szerepelt, hogy az idős férfi leesett a padlásfeljáróról és az emiatt szerzett sérülésekbe halt bele. Azonban Géza bácsi családtagjai ezt nem fogadták el. Az újra elrendelt nyomozás végén kiderült: az akkor 25 éves T. Tamás agyonverte a jótevőjét, aki nemcsak alkalmi munkákat adott neki, de az ebédjét is megosztotta vele. Azonban egy vita végén a fiatalember rátérdelt az idős bácsi mellkasára, aki sorozatos bordatöréseket és súlyos fejsérülést szenvedett, majd fél óra múlva meghalt.
A helyiek azóta úgy vélik, ha a nyomozók négy éve gondosabb munkát végeznek, a gyilkos két későbbi áldozata, R. Feri bácsi és L. Géza bácsi talán még ma is él. Tény, a vádlott elismerte a rendőrségen, hogy ő követte el a brutális gyilkosságokat, mondván: a fejében lakó szellemek erre utasították. Igaz, ezt a vallomását később visszavonta.
Örök rejtély marad, hogy három éve, február 19-én mi pattant el T. Tamás agyában. Amikor a Meggyfa borozóba iparkodó Feri bácsi az utcán elesett, a férfi felállította őt. De később úgy érezte, az idős ember nem köszönte meg neki eléggé a segítségét. Ezért bement Feri bácsi otthonába, és a hazatérő házigazdát leütötte. Rálépett a nyakára, és csak akkor szállt le róla, amikor meghalt. Ezután a szomszéd kertjén át menekülve benyitott L. Béla házába. Amikor a bácsi megkérdezte, mit keres ott, támadója válaszul leütötte őt is, majd ököllel és sörösüveggel verte a fejét. Végül addig térdelt a mellkasán, amíg ő is meghalt.
– Semmilyen közvetlen bizonyíték nincs a védencem ellen, csak a visszavont beismerő vallomása. Ezért a vádlott teljes felmentését kérem – hangoztatta védőbeszédében dr. Somodi László, T. Tamás kirendelt ügyvédje. T. Tamás az utolsó szó jogán igazságszérumot kért magának.
– Nyilvánvaló, hogy ezzel az indítvánnyal elkésett – válaszolta neki pikírten a bíró, aki az ügyben július 13-án hirdet ítéletet.