Bombasiker volt a Honfoglaló tábor
„A kisfiam, Lacika nagyon hiányzik majd. A legnagyobb félelmem pedig, hogy miként küzdöm le a tériszonyomat, ha olyan játék lesz, ami a magasban zajlik. Persze az éhezés is feladja a leckét, bár lehet, hogy azt jól fogom bírni, azért tartok tőle.”
„Sokan azt gondolják rólam, hogy elkényeztetett és hisztis vagyok, akinek mindent megadtak, és számomra csak az a fontos, hogy mindig tökéletes legyen a sminkem és a hajam. Örülök annak, hogy most bizonyíthatom, valójában nem vagyok ilyen ember.”
„Bevallom, önmagamtól félek a legjobban. Én árthatok magamnak a legtöbbet, ha nem sikerül fejben ott lennem. Még az orvosommal is egyeztettem az inzulinrezisztenciám miatt, és alaposan felkészültünk a versenyre.”
NOSZVAJ — Rövid, ám annál szórakoztatóbb színielőadásokkal zárult az I. Honfoglaló tábor a Heves megyei településen. A noszvaji táborban mintegy 400 fiatal és felkészítő tanáraik vettek részt: azok a kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, vajdasági és anyaországi középiskolások, akik a legjobbnak bizonyultak a mintegy 112 ezer diákot megmozgató Határtalanul! középiskolai vetélkedőben – amelyet egyébként a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai nyertek. A táborban azonban már nem osztályokként versenyeztek, vegyes csapatokat alkotva kellett színdarabokat alkotniuk például a magyar történelemhez kapcsolódó témákban. Megható és vicces előadások egyaránt születtek.
– Nagyszerű ötlet volt, hogy összesorsolták a csapatokat, így néhány nap alatt teljesen meg kellett nyílniuk egymás felé, hiszen máshogy nem állíthatták színpadra a darabjaikat.
„Érzelmes típus vagyok, biztos, hogy nem úszom meg majd sírás nélkül. Néha, ha egyedül vagyok és egy olyan gondolat suhan át a fejemen, ami megcsavarja a szívemet, akkor bizony potyognak a könnyeim. De azért próbálok erős maradni.” A játékban teljes odaadással vettek részt, és jó volt látni, hogyan szurkoltak a másik sikeréért, a helyezésektől teljesen függetlenül – fogalmazott Szakács Tibor, az Újszínház művésze, aki egy-két apró észrevétellel, trükkel segítette is a próbáló diákokat, és a zsűriben is helyet foglalt, akárcsak a Blikk munkatársa.
– A cél, hogy összehozza a kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, felvidéki és anyaországi gyerekeket, hogy megismerjék egymás kultúráját, ami tulajdonképpen a közös örökségünk – fogalmazta meg a tábor célkitűzését dr. Kiss Róbert Richárd turisztikai és kommunikációs tanácsadó.