MI JÖHET MÉG?! ITT A VADKELET!
Egyelőre kampány sincs, de már ▶ Csak idő kérdése az anyázás, káromkodás és a verekedés a kampányban
BUDAPEST — Hol a határ? Ki állítja meg a politikusokat és támogatóikat? Jószerével még el sem kezdődött a kampány, a korábbi időszak szóbeli csatározása, egymás lejáratása után a nyílt erőszak és bűnözői támadások is megjelentek az utcán. A hét végén egy DK-s aktivistát vertek meg baseballütővel. Az ellenzék előválasztási küzdelmének közepén tegnapra virradóan pedig Szél Bernadették autója vált áldozattá, a független képviselő kampányfőnökének az autóját törték fel.
A honanya úgy vélte, a kormánypártok heccelik a tömegeket: „Addig hergeli itt a Fidesz az embereket, amíg nagy baj lesz. Betörték az ablakot, a szórólapokat szétszórták, a cápa zászlót elvitték. Biztos az ajánlóíveket keresték, de hiába – nem ott tartjuk” – írta Facebook-bejegyzésében.
– Feljelentést tettünk a XI. kerületi kapitányságon, a rendőrök helyszíneltek, a tulajdonostól DNS-mintát vettek – mondta a Blikknek Szél Bernadett. – Eddig nem érte semmilyen atrocitás a stábomat, ám ennek vélhetően az a magyarázata, hogy a Pest megyei rendőrség előre bekérte, hogy mikor milyen helyszínen kampányolunk, s a teljes időszakra egy kivezényelt rendőr vigyáz a rendre – árulta el a képviselő. Az elmúlt időszak verbális csatái sejtetni engedték, hogy egyre nagyobb indulat munkál a politikusokban. Hiszen még
a parlament tiszteletet megkövetelő padsoraiban is egyre-másra hangoznak el személyeskedő sértések.
A média egy része például most azon élcelődik, hogy Karácsony Gergely kormányfőjelölt még a nevét sem tudja rendesen leírni. Ugyanakkor nem is olyan régen ő beszélt egy külföldi interjúban Orbán Viktorról, hogy „alacsony és kövér”. Válaszul hamar kikezdték, hogy angol nyelvtudása sehol nincs. Politikai ellenfelei közül voltak, akik hiányos fogsorába kötöttek bele.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke már korábban megadta az alaphangot: „Ennyi bűnöző előtt én még életemben nem beszéltem” – mondta Fidesz–KDNP képviselőiről a parlamentben. Ezt Orbán sem hagyta válasz nélkül: – Jakab Péter egy komédiás, aki bohócot csinál magából – replikázott.
„A lábadat ne csókoljam meg, te kis mini Putyin?” – írta pár hete a Jobbik elnöke Facebook-oldalán szintén Orbán Viktornak.
– A bizonytalan szavazót ritkán lehet a másik fél sértegetésével a politikusoknak maguk mellé állítani. Gyakoribb, hogy épp a sértett és áldozattá vált személyek keltenek szimpátiát – vélekedett a jelenségről Ceglédi Zoltán politológus. Az erőszakos cselekedet inkább a fanatikusokat, az elvakultabb párthívőket győzi meg arról, hogy ez az ő politikai közösségük, amely képes az erőteljes fellépésre is – tette hozzá.
– A gyalázó kampánytechnika nem új keletű: a reformkori országgyűlések időszakában verekedtek, gúnyolták egymás külsejét a képviselők – mondta Ceglédi. Úgy vélte, a hazai kampánymódszerek követik a világtrendet, amelyeket a külföldi profi pártok és tanácsadóik bevetnek.